Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A budi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Mocsár-Pörjés JózsefPUBLICISZTIKA • 2020. május 17. 18:00
A budi
Szagoljátok!

MOCSÁR-PÖRJÉS JÓZSEF

Fotó: Gyulai Hírlap

Szagolni jó, de nem akármit szagolni. A tavasz illatával együtt érkezett meg a piros szaniterkonténer a paradicsomi lakótelep tömbjei közzé. Ekkor 2019-et írtunk. Először a fülemülék májusi szerelmes énekével vegyült bele Paradicsom levegőjébe a piros mobil vécé. A lakók ekkor még mit sem sejtettek abból, hogy mit hozott el nyugalmas életükbe az a piros konténerszörny.

A júniusi napsugarak nemcsak a park zöldjét, hanem a vécé szagkörátlóját is jócskán meghizlalták. A tikkadt szöcskenyájak ciripelésétől vidám reggelen a budi ájere is belekeveredett az első emeleten lakó Éva kávéjának illatába és ízébe. A piros szagszörny ezen a napon költözött be a környező lakásokba.

Kereken egy esztendeje szagolják a paradicsomiak azt a budit. A „szerencsésebb” fekvésű lakásokból még azt is láthatják, hogy mi van benne, mivel az ajtaja, persze, amikor nem használják, tárva-nyitva a piros budinak.

A konténer-WC-t hetente egyszer ürítik. A permanens szaghatás, illetve a folyamatos szellőztetés miatt az feltételezhető, hogy fertőtlenítőszerekre már nem telik a fenntartónak. Hogy kié a piros szagszörny? A paradicsomi lakótelep felújítását végző debreceni cég helyezte oda. A lakók többször jelezték a lakásszövetkezetnek a szagbajt. A szövetkezet a kivitelezőhöz irányította a panaszosokat. Kérésük azóta sem talált meghallgatásra. Vajon a kivitelezési munkát megrendelő Otthon Lakásszövetkezet, amely a lakástulajdonosok pénzéből tartja el magát, miért nem érzi úgy, hogy van köze a szagos budihoz? Nyilván a 48-as utcában található szövetkezeti székházba, az elnöki irodába még nem költözött be a piros szagszörny.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)