Durkó Károly és Steigerwald István
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A beszélgetés kezdetén Durkó Károly leszögezte: Steigerwald István tárlata nem életműkiállítás, mert aki ennyire aktívan dolgozik a mai napig, annak ez csak egy állomás.
Megtudtuk, hogy a művésznek nehéz gyermekkora volt: a kitelepítés elől Elekre menekültek, bár a településről is sok német családot hurcoltak el. Mint mondta, Eleken sok vagyonos sváb család élt, ezért a kitelepítés hamar befejeződött, így a városba érve beköltöztek egy feldúlt sváb házba.
A művészetek iránti fogékonysága már gyermekkorában egyértelmű volt, Marosi József 1945-ben mondta az édesanyjának, hogy „kezdeni kell valamit a gyerekkel, mert jó hangja van”.
1955-ben került Budapestre, ahol kőművesnek tanult az Ybl Miklós Magasépítő Ipari Technikumban, inasként dolgozott a budai Vár akkor kezdődő rekonstrukciójában. Napjait az iskolában és a Várban, valamint Budaörsön töltötte, ahol hobbiját, a vitorlázó repülést gyakorolta – a mestere idősebb Rubik Ernő volt –, de már itt is jelen volt az életében a festészet.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az Építők Képzőművész Klubjában kezdett komolyabban foglalkozni a képalkotással, tanítói Koffán Károly és Barcsay Jenő voltak, de közben jött a zene és az éneklés is.
A szép idők 1957-ben értek véget, amikor februárban egy diáktársa feljelentette, ezért letartóztatták. A hatalom 1 évet és 9 hónapot várt arra, hogy betöltse a 18. életévét, majd visszakerült Gyulára, és felfüggesztett szabadságvesztéssel, valamint közügyektől való eltiltással „megúszta” a dolgot. Letartóztatása alatt, saját bevallása szerint, komoly emberi drámákat látott.
Itthon találkozott Szabó Tiborral, akivel közel 30 évet zenéltek együtt, 460 dalt tanult meg kívülről, de arra már a művész sem emlékszik, hogy hány koncertet adtak. Gyulára kerülése után – a zene mellett – kiteljesedett festészete is, Kohán György és Koszta Rozália művészete nagy hatással voltak rá, őszinte híve a Vásárhelyi Iskolának.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Steigerwald István kiemelte: minden képe egy élmény után születik, mindent a két kezével, az eszével és a szívével csinál, ami egész életére igaz. Képeivel saját békéjét, gondolatait közvetíti a néző felé.
Kitért arra is – utalva a tárlat címére –, hogy régebben bárhol járt, mindig hozott magának egy pipát, ma ugyanígy van a kavicsokkal.
Saját bevallása szerint több mint 1000 képet festett és rajzolt, kiállításai voltak Budapesten, Debrecenben és Szentendrén is. A képekből sokan vásároltak, mint mondta, sokfelé jutott a világba, így Dél-Afrikába is adott el a műveiből.
Steigerwald István kiállítását március 29-ig tekinthetik meg a Kohán Képtárban az érdeklődők.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
