Gyulán elsőként a Fidesz-KDNP jelentette be polgármesterjelöltjét, Görgényi Ernőt.
A kormánypártokat a Gyulai Városbarátok Köre követte, az ő jelöltjük Durkó Károly. A civil szervezet jelöltjét az LMP, a Társadalmi Egyesülések Békés Megyei Szövetsége és a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete támogatja.
A Jobbik következett időrendben, a párt Gyulán csak azt jelentette be, hogy nem lesz önálló polgármesterjelöltje, hanem Durkó Károlyt támogatják.
A gyulai Kossuth-kör volt a következő bejelentő, a fürdővárosban mára teljesen árván maradt szervezet Galbács Mihályt nevezte meg polgármesterjelöltként. Lapunk információja szerint a Kossuth-kör mögül a napokban a Momentum Mozgalom is kivonult, illetve két körzetben továbbra sincs jelöltje a körnek.
A DK vezette baloldali ellenzéki összefogás ma délelőtt jelentette be hivatalosan, hogy Leel-Őssy Gábor a polgármesterjelöltjük. Ehhez a tömörüléshez eddig a DK mellett az MSZP, a Liberális Párt, a Párbeszéd Magyarországért, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Közmunkás Szakszervezet csatlakozott.
Ficzere Edit és Pomuczné Nagy Ildikó Anna független jelöltként gyűjtik az ajánlásokat. Hivatalosan eddig nem jelentették be indulásukat.
Pomuczné Nagy Ildikó Anna polgármesterjelöltsége azonban furcsa és meglepő. Ma jelentette be a DK, hogy sem az általuk vezetett baloldali összefogás, sem a Kossuth-kör nem indít egyéni képviselőjelöltet a 2. számú választókerületben, hanem Pomuczné Nagy Ildikó Annát támogatják, mint független jelöltet. A kérdés az, hogy Pomuczné tényleg összeakarja-e gyűjteni a polgármesteri jelöltséghez Gyulán szükséges háromszáz aláírást, és teljesen egyéni tervei vannak – ebbe azonban nem illik bele a két említett szervezet támogatása az egyéni választókerületben –, vagy mégiscsak valami nagyobb összefogás körvonalazódik az ellenzéki oldalon.
Lapunk információja szerint a Kossuth-kör szó szerint kínlódik a jelöltállítással, két választókerületben egyelőre jelöltjük sincs. A választási aláírás-gyűjtősdi pedig nagyon a végéhez közeledik, hétfőn kitelik az erre fordítható idő.
Hivatalosan eddig a Fidesz-KDNP és a Városbarátok jelentették be, hogy összegyűjtötték és leadták az induláshoz szükséges aláírásokat a választási irodában.

























