Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő: „A választók az elvégzett munkát tették mérlegre”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. október 17. 17:07
Görgényi Ernő: „A választók az elvégzett munkát tették mérlegre”
Választási értékelőt tartott a polgármester, valamint Alt Norbert és Kónya István képviselők

Választási értékelőre és a következő öt évben elvégzendő feladatok összegzésére hívta a sajtó képviselőit október 17-én Görgényi Ernő polgármester, valamint Alt Norbert és Kónya István képviselők, akik egyelőre – ahogy azt a városvezető megjegyezte – még nem alpolgármesterek.

alt norbertgörgényi ernő és kónya istván

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Görgényi Ernő azzal kezdte, hogy ez a helyzet csak október 24-ig fog fennállni, a képviselő-testület alakuló üléséig, amelynek keretében megválasztják az alpolgármestereket is. Kiemelte, hogy mind ő, mind Alt Norbert és Kónya István változatlan felállásban szeretnék folytatni a munkát a következő öt évben is.

A polgármester szerint fontos – és az eredmények alapján a választóknak is –, hogy vezető politikai tisztséget olyanok töltsenek be, akiknek komoly támogatottságuk van, ez pedig mindkettőjük esetében igaz, hiszen Alt Norbert és Kónya István kapták a legtöbb szavazatot számszerűen, valamint százalékban kifejezve is.

Hangsúlyozta: fontos adat az is, hogy abban a kilenc körzetben, amelyeket megnyertek a Fidesz képviselőjelöltjei, mind 50 százalék feletti volt az adott személy támogatottsága. Ebből a szempontból kiemelkedik Kiss Szabolcs, aki a 65 százalékos támogatottságot kapott, Veres András, aki először indult és rögtön 63 százalékos támogatottsággal választották meg.

A városvezető egy rekorderről is beszámolt: Ökrös Istvánt hetedik alkalommal választották újra a 2. számú választókörzetben, amely azt jelenti, hogy már 25 éves dolgozik képviselőként.

Hozzátette, hogy a törökzugi körzetben nem a Fidesz jelöltje, Torma Béla nyert, hanem a Gyulai Városbarátok Körében induló Vigné Fábián Diána, aki a városvezető még a választások éjszakáján felhívott, gratulált neki, valamint biztosította arról, hogy számíthat az együttműködésre és támogatásra.

Megtudtuk, hogy az alakuló ülésen dönteni fognak a bizottsági struktúráról és a bizottságok összetételéről is, valamint arról, hogy választanak-e tanácsnokokat. Minderről először a Fidesz frakció fog először tárgyalni, de a polgármester már felkereste az ellenzéki képviselőket is, hogy egyeztessenek a közeljövőben a témáról.

– A választók az elvégzett munkát tették mérlegre, ezt értékelték, ez alapján fogalmazták meg a támogatásukat a városvezetés irányába. Mi a kampányunk középpontjába is az elvégzett munkát helyeztük – fogalmazott Görgényi Ernő.

Mint mondta, hasonló, személyeskedéstől mentes, korrekt kampányt folytatott a Gyulai Városbarátok Köre és a Demokratikus Koalíció is, csupán egy-két személy és szervezet volt, akik nem végeztek értékelhetetlen munkát a város érdekében, ezért negatív kampánnyal próbáltak támogatást szerezni.

A polgármester elmondta azt is, hogy október 13-án a megyei közgyűlés összetételének eldöntésekor pártlistákra is szavaztunk, ezek alapján pedig a Fidesznek egyértelmű többsége van a városban, hiszen a választópolgárok 55,64 százaléka adta a voksát a kormánypárt megyei listájára.

Nem csupán a városra, hanem a megyére és az egész országra vonatkozó következtetéseket vont le Alt Norbert, aki azt mondta, hogy jónéhány kampányban részt vett már, de olyanban még talán nem, ahol az eredmények felmutatása helyett már csak a személyeskedésről szólt az egész.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Aláhúzta: megfigyelhető, hogy akik negatív kampánnyal próbáltak voksokat szerezni, gyakorlatilag kivétel nélkül elbuktak, de a vereségek köthetők a rossz helyzetfelismeréshez és hibás személyi döntésekhez is. Úgy fogalmazott, hogy egy Fidesz logó már nem elég ahhoz, hogy valaki választást nyerjen, ha pedig valaki nem elfogadott helyi szinten, akkor borítékolható a bukás, így például Eleken, ahol a fideszes polgármesterjelölt alig 3,4 százalékot ért a választások során.

Továbbfűzve a gondolatmenetet kifejtette, hogy a pozíció kényelmessé teheti a hivatalban lévőket, de így nem lehet választást nyerni. A vezetőknek – nem csupán a kampányidőszakban – az emberek között kell lenniük, kapcsolatot teremteni és folyamatosan ápolni azt.

Végezetül megjegyezte: reméli, hogy azok a politikusok, akik helyben nem kaptak legitimációt, de a megyei listákon bekerültek a közgyűlésbe, azok nem veszik át a mandátumukat, hiszen rossz üzenete van, ha helyi szinten megbukott, közéleti legitimációval nem rendelkező emberekkel van tele a megyei vezetés.

Alt Norbert végszavát folytatva Kónya István arról beszélt, hogy az elmúlt 5 esztendő a megyei közgyűlésben nem volt zökkenőmentes, sokszor szembeszélben kellett a gyulai érdekeket képviselni, hiszen voltak olyan erők, amelyek szerették volna megsemmisíteni az itteni politikai közösséget.

Hozzátette: a megyei lista negyedik helye alelnöki pozíciót jelent, de Zalai Mihállyal, a közgyűlés elnökjelöltjével konzultálva világossá tette, hogy nem kíván a megyei közgyűlés alelnöke lenni, ugyanis úgy érzi, hogy napi szinten Gyulán van rá szükség, azonban a közgyűlés tagjaként ugyanolyan elánnal fog dolgozni, mint az elmúlt 5 évben.

– Ezzel a csapattal rendkívül jó eredményeket értünk el, az a több mint 4 milliárd forint, amelyet sikerült a TOP-os pályázatokon keresztül Gyulán hasznosítani, azért megérte a küzdelem, de a munkát mindenképpen tovább kell folytatni a megyegyűlésben – mondta Kónya István.

Hangsúlyozta: egyfajta üzenet is a Fidesz győzelme helyi szinten a megyei politika irányába, hiszen már mindenki tisztában lehet azzal, hogy Gyula városával és az itteni politikai erővel számolni kell megyei szinten.

Az értékelések után a következő 5 éve teendői kerültek terítékre, amelyek kapcsán Görgényi Ernő elmondta: az elmúlt években az oktatási-nevelési intézmények felújítása volt a munka középpontjában, amely továbbra is a város egyik elsődleges feladata lesz, de – tekintve, hogy a munka oroszlánrészét már elvégezték – a fókusz az úthálózat fejlesztésén, rehabilitációján lesz.

A polgármester és a képviselők számba vették a következő évek fejlesztéseit, így a hamarosan elkészülő városerdei kerékpárutat, a jövőre elkészülő kiskastélyszárnyat, de szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a Szigeterőd-projekt előremozdítására is.

Kiemeltél a Várfürdő fejlesztéseit, az Airbus Helicopters gyárát, amelyet – mint fogalmaztak – remélik, hogy további gyárak követnek majd a déli ipari parkban, tovább erősítve a város gazdaságát. A zöldpolitika hagyományosan fontos a fürdővárosban, nem lesz ez másképp ebben a ciklusban sem, így további erdősítések várhatóak a városban.

Fontos a családok életének további javítása – ennek érdekében Gyermekparadicsom néven hoznak majd létre játszóházat, valamint közösségi teret –, valamint szeretnék növelni a város ügyeit illető nyitottságot és átláthatóságot, hogy a lakosság felé még közérthetőbben kommunikálhassák az elvégzett munkát.

Megtudtuk, hogy új civil támogatási rendszert terveznek bevezetni, folyamatban van az obszervatórium előkészítése, amelyet a víztorony tetejére terveznek, valamint a Magyar Államvasutakkal történő folyamatos egyeztetéseknek hála, úgy tűnik, hogy tényleg előremozdulhat a vasútállomás felújításának ügye is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)