Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Schnöller Szabina opera- és operettgálája zárta a Gyulai Várszínház 56. nyári évadját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • KULTÚRA • 2019. augusztus 14. 14:00
Schnöller Szabina opera- és operettgálája zárta a Gyulai Várszínház 56. nyári évadját
A záróeseményt a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke is üdvözölte

Nyári Gyula zongoraművész és Foskolos Péter hegedűművész közreműködésével lépett fel augusztus 13-án a várszínpadra Schnöller Szabina operaénekes, hogy gálakoncertjével méltóképpen zárja le a Gyulai Várszínház 56. nyári évadát. A rendezvényt a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője, Balog Zoltán is üdvözölte.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Először lépett együtt közönség elé Schnöller Szabina operaénekes, Nyári Gyula zongoraművész és Foskolos Péter hegedűművész a gyulai várszínpadon, hogy gálakoncertjével megörvendeztesse az 56. színházi évad utolsó rendezvényének publikumát. A záróeseményen Elek Tibor, a várszínház igazgatója tartott rövid évadértékelőt, majd felolvasták Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi kulturális miniszter köszöntőjét.

Üdvözlő levelében a tisztségviselő ezt írta: Gyulán olyan elkötelezettséggel, derűlátással és adni akarással indult ötvenhat esztendővel ezelőtt a legmagasabb rendű művészet összefogása, hogy ennek immár a harmadik nemzedék is a haszonélvezője lehet. Schnöller Szabinát idézve Balog Zoltán úgy fogalmazott, a zene összetartó és teremtő ereje nagyon sokat jelent: kihat a közönség érzéseire, munkájára, tevékenységére.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A gálaest első részében főként operarészleteket adott elő a hármas, sok humorral fűszerezve előadásmódját. A felvonást Massenet Thäis című operájának Meditáció átiratával Nyári Gyula és Foskolos Péter nyitotta meg, majd újabb két francia romantikus következett, akik Schnöller Szabinát is előhívták a kulisszák mögül. Elsőként Gounod Rómeó és Júliájának Je veux vivre című áriája csendült fel, majd Bizet Carmenjéből a Habanera, amely során egy szál vörös rózsa is gazdát cserélt: Nyári Gyulától előbb az énekművészhez vándorolt, tőle a publikumhoz.

Az esten a Puccini-rajongók is megkapták a magukét: a Toscából Tosca imáját, a Vissi d’artét, a Gianni Schicchiből Lauretta áriáját, az O mio babbino caro című dalt, amit Schnöller Szabina az első sorokban helyet foglalt gyermekeknek dedikált. Musetta közkedvelt keringője, a Quando me’n vo’által a talián életérzésbe és énekmodorba a Bohémélet is betekintést nyújtott. A térbeli, időbeli kalandozást Masagni Parasztbecsületének Intermezzója és Donizetti Me voglio fa’na casa című szerzeménye mélyítette el. A kevésbé ismert E. de Curtistől a Torna a surriento épült be a fellépők gyulai repertoárjába.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A magyar virtus a szünet utáni második részben bontakozott ki, sarkallta tapsra és éljenzésre az egyre bátrabban megnyilvánuló hallgatóságot. A sort Vilja dala vezette fel Lehár Ferenc operettjéből, A víg özvegyből, amit Robert Stolz Der Favorit operettjének Du sollst der Kaiser meiner Seele sein kezdetű dala követett.

A publikum kitörő örömmel fogadta Brahms ötödik magyar táncát is, de Kálmán Imre Marica grófnőjének belépőjét sem hagyta ovációk nélkül. Lehár Ferenc Giuditta zenés komédiájának Meine Lippen, sie küssen so heiss című száma után Monti Csárdása teremtett parázs hangulatot, hisz kis híján múlott, hogy a nagyérdemű nem perdült táncra a hazai ritmusra. Az estet Szilvia belépője koronázta meg, ami újabb és újabb elegáns ráadást követelt a Csárdáskirálynőtől.

Gyula városa és művész meghívottjai szépen búcsúztak el az 56. nyári évadtól.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)