Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán
A Gyulai Várszínház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a budapesti Nemzeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közös bemutatójaként augusztus 8-án láthatták a nézők ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében Gogol Revizorjának egy újragondolt változatát.
Napjainkban egyre több – színházi és filmes – alkotó próbálkozik az évszázadokkal ezelőtt íródott művek modernizálásával. Hol a nyelvezeten változtatnak – újrafordítják, kivesznek-betoldanak jeleneteket –, hol megváltoztatják a helyszínt és az időt – Macbethből kertvárosi papucsférjet csinálnak, Caesart egy cég élére nevezik ki, Nórából modernkori feminista ikon lesz, Liliomból egy Tankcsapdát éneklő rocker.
És akkor még ott van az az átdolgozás, amit a Revizor (azaz helyesen írva РЕВІЗОР) is képvisel; a főbb cselekményelemek, karakterek, ikonikus mondatok megmaradnak, de minden más összekuszálódik, újraíródik, modern külsőt ölt.
Az alaphelyzet adott; egy kisváros lakói azt a fülest kapják, hogy revizor érkezik a városba; egy felügyelő a fővárosból, aki ellenőrzi a közelgő háború miatt, nincsenek-e a lakosok közt hazaárulók. A város lázban ég; a polgármester (Ferenci Attila) vezetésével igyekeznek titkaikat elrejteni, a korrupciót, a sikkasztást, kisebb-nagyobb bűnöket és személyes problémákat a szőnyeg alá söpörni. Ekkor lép színre a pénztelenül, céltalanul városban rekedő „vékonypénzű fiatalember”, Hlesztakov (Szabó Sebestyén László), akinek egyik pillanatról a másikra megfordul a szerencséje, amikor a helyiek revizornak nézik, és minden kérésére ugranak, óhaját-sóhaját egyből teljesítik.
Ifj. Vidnyánszky Attila Revizorjában az eredeti felállás azonban megváltozik; a cselekmény a 19. századból modern időkbe kerül át, tere egy magyar–ukrán határ menti (valószínűleg a társulat lakhelyét, Beregszászt alapul vévő) városka „közösségi térként szolgáló” benzinkútja lesz, a hangulat hol ukrán, orosz, hol magyar viszonyokra hajaz; még azt sem lehet biztosan eldönteni, hogy akkor Hlesztakov most Budapestről jött, Kivejből vagy Szentpétervárról, mint az eredeti műben. Ahogy ő maga is ismételgeti a darabban: „Milyen ország lehet ez vajon?”
A színpadon teljes a káosz. Hol tasakos levest szórnak szét, hol vízzel fröcskölik a közel ülőket (utoljára ilyen élményem A Pál utcai fiúk fürdetős jeleneteinél volt a Vígszínház első soraiban), hol karaokéznak, hol ismert musicalek (Jézus Krisztus szupersztár, Hamilton, Macskák) dalaira táncolják körbe a benzinkút díszletet, afféle átkötésként.
A poénok, káromkodások, szóviccek folyamatosan röpködnek, közéleti utalásoktól („slimfit-kígyóvállú-szarjancsi” és a „gondolom, nem gyalog”) mémeken át („de szép macska vagy, Sanyi”) egészen irodalmi referenciákig („Én vettem meg a cseresznyéskertet!”) mindent találni. A modern külső, aktualitás és – sokszor már túlzó módon – Gen Z és Alfa nyelvezet („bombasztikszájdájkriminál”) kifejezetten jót tesz neki. Ha még el is veszik az ember a sok halandzsában, a gogoli groteszk-abszurd hatást ez csak még jobban erősíti. Az előadás egyszerre lowcult és highcult; bejárja kultúránk legszebb és legmélyebb bugyrait.
A városka lakóit a Vidnyánszky Attila által alapított beregszászi társulat színészei játsszák. Hozzájuk csatlakozik vendégművészként Szabó Sebestyén László; már a szereposztásból is látható, illetve a játékukban is jól érzékeltetik, hogy az összetartó-összezáró közösséget hogyan kavarja fel az idegenként, kívülállóként betoppanó „álrevizor”.
Hlesztakov folyamatos felkiáltásai, kiszólásai, ahogy maga is elborzad vagy meglepődik a helyiek fura szokásain, nagyszerű alkalmat biztosítanak a színészi szabadságnak. Szabó Sebestyén László ezeket kihasználja; a gogoli „minél naivabban és egyszerűbben játszik a színész, annál jobb lesz” utasítást követi; érzelmei hullámoznak, játéka szándékosan elnagyolt, szinte parodisztikus; színpadi jelenléte pedig kivétel nélkül vad komédiázásba csap át.
Mindenképpen kiemelhető Polyák Anita alakítása is, aki – a megújított szövegnek is hála – Marjának, a polgármester lányának a karakterét mellékszereplőből a darab egyik legfontosabb, felejthetetlen figurájává tette humoros, excentrikus megnyilvánulásaival, narrátori kiszólásaival és a folyamatos „slavic girl accentjével”.
Rendezői remeklés, hogy ifj. Vidnyánszky Hlesztakovból ingyenélő helyett egy művészlelket, egy előadót csinált; ezzel számtalan lehetőséget nyitott meg arra, az előadás maga is a művészet helyzetével, szerepével és erejével kapcsolatos témákat vesézgessen. Akár a városka „akit nem tudunk másra használni, azt kinevezzük színházi szakembernek” elve, akár a polgármester művészszínház iránti ellenszenve, akár az előadás elején felolvasott hosszú szabályzat, ami korlátozza a nem államnyelvű színjátszást.
Ezek a korlátok, nehézségek a határon túlról jövő beregszásziaknak sem lehetnek idegenek; akárcsak a finálé, a néma jelenet, ahol a gogoli darabbal ellentétben nem egy átlagos revizor, hanem egy toborzótiszt érkezik, aki összetereli a városka minden férfiját. Egyedül a harmonikás zenész szegül ezzel a rendelettel szembe. A zárókép kísérteties, mégis reménnyel teli; a művészet még a háborús időkben is képes fennmaradni, elég csak a társulat példáját nézni.
A Revizor azért is működik nagyszerűen, mert kortól, nemtől, értékrendtől, politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek egyaránt beszól, tükröt tart – hol szókimondóan, hol burkoltan. A zenés betétek, a humor, a szarkasztikus kiszólások; mindenből éppen annyi van, amennyinek lennie kell. Nem esik túlzásokba; vagy ha mégis, azt stílusosan teszi. Az élményt, amit ad, tökéletesen leírja két belőle vett idézet, a „tükörtartós, modernizálós, átiratos, összelopkodott, progresszív, kurva színház” és a gogoli szövegben is megjelenő, elhíresült „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” frázis.
Most láttam életemben először színpadon Revizor-feldolgozást, és ez a bemutató magas mércét állított bármelyik másik előadásnak, amivel a jövőben még találkozni fogok. Ajánlom mindenkinek – és itt most más írásaimmal ellentétben nem említek kategóriákat, tényleg mindenkinek. Még sokáig emlegetni fogom; a Gyulai Várszínház idei évadának számomra ez volt a fénypontja.
