Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Füves könyv, Medveles, A nő, ha elmúlt negyven

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2025. szeptember 17. 14:29
Füves könyv, Medveles, A nő, ha elmúlt negyven
Október 4-én kezdődik a Gyulai Várszínház őszi kamaratermi évada

A Márai Sándor Füves könyvéből készült, Az emberi utazás című saját bemutató megismétlésével indul október 4-én a Gyulai Várszínház őszi kamaratermi évada – tájékoztatta lapunkat Elek Tibor igazgató.

Bogdán Zsolt kiváló kolozsvári színművész és Binder Károly virtuóz zongoraművész előadása olyan nagy hatással volt a közönségre, hogy azt is mondhatnánk, mintegy közkívánatra tér vissza az előadás születési helyére” – fogalmazott az igazgató. Egyúttal kiemelte: Bogdán Zsoltot kiváló színművészi teljesítményéért Őze Lajos-nívódíjban részesítette a teátrum művészeti és társadalmi tanácsadó testülete.

Elmondta: Lackfi János Medveles című darabjának adaptációja a Déryné Program keretében lesz látható október 9-én Őze Áron rendezésében, Csiby Gergely és Marton Róbert előadásában. Mint kifejtette, az apás-fiús, sírós-nevetős dráma Porkoláb Gyöngyi Apamondta.hu című radiós podcastműsorából inspirálódva született, és valós történeteket feldolgozva világít rá egy apa és fia kapcsolatára, a mindennapok legizgalmasabb kérdéseire is reflektálva, transzgenerációs mintákat felvillantva.

A nő, ha elmúlt negyven című produkció október 29-én Hegyi Barbara és Hováth Lili előadásában, Tollár Mónika rendezői-moderátori közreműködésével tekinthető meg. A képzeletszínházi esten a két színésznő beszélget a moderátorral, valamint a nézőkkel; a Janikovszky Éva írásai alapján életre keltett halhatatlan nőalakok segítségével gondolkodnak közösen a 40–45 év feletti lét végpontjairól: mindennapi mélységeiről és magasságairól – ismertette. 

Az igazgató felhívta rá a figyelmet, hogy az őszi kamaratermi előadások többségére, a szokásos kedvezményekkel, már kaphatók jegyek a Kossuth utcai igazgatósági épületben működő jegypénztárban.   

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)