Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bárka-estet tartanak a Hőforrás Üdülőszövetkezetben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2019. augusztus 14. 13:00
Bárka-estet tartanak a Hőforrás Üdülőszövetkezetben
Programajánló

Augusztus 16-án, pénteken 19 órától Bárka-estet rendeznek a Hőforrás Üdülőszövetkezet strandján

Forrás: pixabay.com

Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja

Augusztus 15–18. között rendezik meg huszonötödik alkalommal a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját. A rendezvény augusztus 15-én, csütörtökön gasztroudvarral és a Minden Magyarok Borai című programmal indul. Augusztus 16-án megkoszorúzzák Halmos Béla házát, majd 18 órakor kezdődik a felvonulás a Kossuth tértől a várkertig. 20 órakor megnyitják a fesztivált, 22.30-kor pedig táncház kezdődik. Augusztus 17-én gyermekprogramokkal indul a nap, délután prímástalálkozót rendeznek, este pedig bemutatkoznak a külföldi együttesek és a Firtos Dezső Társulat. Augusztus 18-án a piacon indul a programsorozat tértánccal, délután népzenei koncert és kézművesjátszóház várja az érdeklődőket, este pedig gálaműsorral zárul a fesztivál.

Augusztus 20.

Az államalapítás ünnepére szervezett programsor 17 órakor kezdődik a várkertben egy mesesarokkal, majd 18 órától a Langaléta Garabonciások vásári komédiáját tekinthetik meg az érdeklődők. 19 órakor a Regélő énekegyüttes áll színpadra, 20.30-kor Görgényi Ernő polgármester mond beszédet, majd a Kormorán együttes lép színpadra a Ki szívét osztja szét… című ünnepi koncertjével. Az ünnepség tűzijátékkal zárul.

Kastély Zenei Napok

Augusztus 23–24-én rendezik meg a Kastély Zenei Napokat. Augusztus 23-án, pénteken 11 órától a várfürdőben ad koncertet a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara. 20.30-tól a Corpus Quartet és Szokolay Dongó Balázs lép fel a kastély előtt, augusztus 24-én, szombaton 20.30-tól pedig a Kolozsvári Magyar Opera művészeit hallgathatják meg a zenekedvelők. Eső esetén az esti programok helyszíne a gyulai evangélikus templom lesz. A katonazenekar koncertjét a várfürdő vendégei ingyen hallgathatják meg, az esti produkciókra 2000 forintért lehet jegyet váltani, de lehetőség van kombinált belépő vásárlására is, amely 3000 forint.

Várkert

Augusztus 22-én, csütörtökön 19.30-tól az Ókörös trió és a Puffin együttes ad koncertet a várkertben. Augusztus 23-án, pénteken 22 órától az Ohm maid és a Siketfajd ad lemezbemutató koncertet a zeneszeretőknek.

Gyulai Nyári Korzó

Augusztus 21-én, szerdán 19 órától a Harruckern Gyermektáncegyüttes és a Harruckern Táncegyüttes ad műsort a Harruckern téren.

Hőforrás Üdülőszövetkezet

Augusztus 16-án, pénteken 19 órától Bárka-estet rendeznek a Hőforrás Üdülőszövetkezet strandján. Az este folyamán bemutatják a folyóiratot, és felolvasnak az abban megjelent írásokból. Fellép Elek Tibor főszerkesztő, valamint Becsy András, Farkas Wellmann Éva, Kiss László, Kiss Ottó és Szil Ágnes. A részvétel ingyenes.

Művelődési központ

A Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítását szeptember 3-ig nézhetik meg az érdeklődők.

Kohán képtár

A Nagybányától Brassóig – erdélyi festők a Böhm-gyűjteményből című tárlat augusztus 25-ig látogatható.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)