mocsár-pörjés józsef
Fotó: Gyulai Hírlap
Jött az illetékes elvtárs, jött, beviharzott, és mondta, és megmondta, hogy ez így nem. Nagyon nem, sőt, még annál is jobban nem.
Összehúzta szemöldökét, morcosra ráncolta homlokát, és azt mondta: nem ám egyszerűen nem, hanem nagyon nem jó. Tehát rossz. Nem kicsit rossz, hanem nagyon rossz. Nem szabályos. Egyszerűen nagyon-nagyon nem szabályos. Ekkor szigorú mutatóujjával is lokalizálta a baj forrását. Ennél már szabálytalanabb nem is lehetne. Mert citálhatnám a paragrafusokat és a rendeletszámokat, hivatkozhatnék jobbról balra, illetőleg oda és vissza is kétszer és keresztben, hogy ez így mennyire nem, nem és nem, nagyon-nagyon nem.
Ez így annyira nem jó, vagyis annyira rossz és szabálytalan, hogy legyenek szívesek rögvest és azonnal beszedni, leszedni, felszedni, eltávolítani, minimum megsemmisíteni, kétszer elásni, négyszer felásni, összedarabolni és pépesíteni, de mindenképpen úgy, hogy írmagja se maradjon. Mondom, most, azonnal, rögvest, mire kettőig számolok, kettő, már itt se legyen ez a doboz!
Illetékes elvtárs amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is ment. Illetékes elvtárs szíve pedig színaranyból van, mert nem szankcionált.
Az aprócska adománygyűjtő dobozt természetesen bevették. Senki nem szeret illetékes elvtárssal játszani, ahogyan ujjat húzni sem. Lényegtelen, hogy kinek és mi céllal gyűjtöttek. A legtöbb vásárló a visszajáró aprót ebbe a dobozba tette. A jó szándék vezérelt mindenkit, jóhiszeműen segítettek az emberek valakinek, amíg megtehették.
