Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Alajos gróf, miután minden költői tehetségét összeszedte, bejegyzett egy versbe szedett levelet a Reinhardt cukrászda híres vendégkönyvébe, amit aztán díszes papírba téve elküldött Martonvásárra Guth Amália aranykoszorús úrhölgynek, kivel hajdanában gyakran táncolt a fővárosi Wenckheim-palotában. Ezt írta a kötet lapjaira
„Gyémántkőből van a szívem, színarany a lelkem,/ mind a kettőt neked adnám, csak te szeress engem./ Téged várlak átvirrasztott éjjeleken!”.
Majd utána ezt:
Asszonyom, mielőtt a nap holnapután nyugovóra száll, seregem megáll Martonvásárán!
A vendégkönyvet Almásyék snájdig intézője vitte el díszruhában és két büszke huszár kíséretében Őnagyságának. Estére vissza is hozták az úrhölgy válaszát.
– Várjuk a hadat! – felelte a Fehér vármegyei kastély asszonya, s egy kosárnyi friss tojást küldött Alajosnak, melyet bizonyára saját kezűleg gyűjtött össze tyúkjai alól. A küldemény fellelkesítette a grófot.
– Mit tapasztalt, Gyula? Vasból van-e ott a fegyelem? – kérdezte az intézőt Alajos, majd rákacsintott.
– Meglehetősen. A szobalányok egész nap az udvaron hancúroztak. Elegendő volt, hogy elhajtson a kapujuk előtt egy jóképű fuvaros, máris emelgetni kezdték a szoknyájukat. Hadd mondjam el. Lakik a közelükben egy bizonyos Müller Pál, ki folyton azzal fenyegetőzik, hogy katonaságot kér a vidékre a kibírhatatlan kastélybeli fehérnépek miatt. A grófnők egész nap lovagolnak, beugratnak a kertjébe, letapossák a virághagymáit, s ha dörmögni mer ezért, megfenyegetik az ostorral. A martoni nőket is ellátták feladattal. Őket arra kötelezték, hogy napestig füveket szedjenek az erdőben, azokból készítsenek illatos fürdőket az úri kisasszonyoknak. A plébános már a püspöknek is írt, helyezze át máshová, mert se Szűz Mária, se Szent Antal együttes segedelmével nem bír velük. Ezt, mondjuk, nem egészen értem. Hisz ha én lennék ott az atya, biztosan nem ijednék meg tőlük! – jegyezte meg hamiskásan Szegfű Gyula.– De mivel nem az vagyok, bizony én is elbújtam előlük, amikor végignyargaltak a falun. Mintha csak boszorkányok vettek volna üldözőbe!
Alajos úgy el kezdett erre nevetni, hogy a könnyei is kicsordultak.
