Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy időszaki az időszakokról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. október 25. 08:30
Egy időszaki az időszakokról
Nagy Mártával találkoztunk a Százévesben

 

nagy márta kiállítása a százévesben

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Újjáéledtek az időszaki tárlatok a gyulai Százéves cukrászdában. Néhány napja Nagy Márta költözött be a kiállítótérbe.

Az autodidakta festőnő képeiről és életútjáról nemrég a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban megnyílt tárlata kapcsán számoltunk be. Megírtuk olvasóinknak, hogy a Mezőkovácsházán élő hölgy, aki fiatal kora ellenére immár boldog nagymama, egy rendkívül súlyos betegség után, belső késztetésből kezdett el festeni. Egy ideig úgy tűnt, hogy sokáig lábra se fog tud állni, a kezeit nem tudta mozgatni, mégis erőt gyűjtött, felépült.

Nagy Márta nem szégyelli, hogy felnőttként érettségizett le, amiként azt sem titkolja, hogy bolti eladóként és háromgyermekes anyaként, feleségként mélyítette el érdeklődését, tudását a festőművészet terén. És bár az élet számos akadályt gördített elé, sosem feledte el ifjúkori álmát, tartotta magát korai elhatározásához. Fiatal lányként ugyanis azt tervezte, hogy öregségében, nyugdíjasként festeni fog.

A Százéves cukrászdában megtekinthető képei különböző időszakokba és vidékekre kalauzolják el a nézőt, a természeti táj és az emberi karakter képzelt, vagy valós szépségét tükrözik, miközben rávilágítanak arra, hogy bármi is történjen, vannak célok, amelyekért érdemes továbblépni, névtelen győztesnek lenni, minden nehézséget túlélni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)