A szocializmus évtizedeiben megszűntek a kocsmák. No, nem ténylegesen, csak az elnevezést illetően, hiszen az ország akkori vezetői is tudták, hogy sokan csak alkoholos rásegítéssel tudják majd elviselni a rendszert. Öntudatos, harcos munkásosztálybeli nem járhatott kocsmába. Hogy is venné az ki magát? Italboltba viszont lehetett menni. Ki volt írva: bor, sör, pálinka, rövid italok, szendvics, kávé. Egy szendvicset, vagy egy kávét meg, ugye, a legharcosabb proletár is magához vehetett, mint italbolti vásárló. A nagy melegekben meg, az imperializmus elleni harcban jólesett néha egy-egy hideg sör.
Aztán jött a rendszerváltás, és a „múlt rendszer” anyanyelvi leleményeit felváltotta az anglomán idiotizmus: a feliratokat a mai napig cserélgetik szorgos kezek a múló divatok kényszerében és a nagyobb bevétel reményében: boltok és üzletek helyett SHOP-ok, OUTLET-ek, CENTER-ek, DISCONT-ok rengetegében kell eligazodnunk, a volt italboltok bejárata fölött pedig olyasmiket látunk, hogy PUB, DRINKBAR, sőt MUSIC PUB DRINKBÁR. Olyan kistelepüléseken is ezt tapasztalhatjuk, ahol mind az egység tulajdonosának és alkalmazottainak, mind a vendégseregnek, komoly problémákat okoz a magyar nyelv helyes használata is, továbbá angolul értő idegen véletlenül sem fordul meg a környéken.
Gyulán, a Temesvári úton, a Galbácskerti ABC mellett van egy kocsma. Régebben két törzsvendég miatt Két Tetűnek hívták, aztán a népnyelv Tetűkocsmára, majd Tetűre rövidítette az elnevezést. Újabban ez a felirat olvasható a bejárat fölött: TETŰ. Igen, ez a becsületes neve a kocsmának. Őszintén, nem angolul, magyarul, vállalva a múltat, a hagyományt, a világnak ezt a parányi részét úgy hívják: Tetű Kocsma. Mindannyiunknak - hazai és uniós politikusoknak különösen – meg kell újra tanulni, hogy a dolgokat nevükön kell nevezni. Itt van a jó példa.
