Gyulai Hírlap - A költészet mint anyanyelv

Kiss Judit Ágnes volt a vendége a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárnak június 15-én a 97. Ünnepi Könyvhét alkalmából. A beszélgetés apropóját ezúttal az írónő új prózakötete, az Egy nőalak szürke kontúrja adta, de a közönség valójában egy izgalmas, teljes életművet bejáró, személyes és szakmai vallomás részese lehetett.

Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas költő- és írónő nem először járt Gyulán. Ezúttal Kiss László tanárral, íróval beszélgetett a könyvtárban. A találkozás nem első közös munkájuknak számított: korábban a Bűbájos könyv kapcsán már dolgoztak együtt, amelyet Szabó Tibor Benjámin adott ki, szerkesztője pedig Kiss László volt, innen a gyulai vonatkozás. Sőt, az írónő a Gyulai Várszínházban, az Irodalmi Humorfesztiválon is szerepelt már.

Kiss László az eszmecsere során többször hangsúlyozta azokat a fogalmakat, amelyek szerinte Kiss Judit Ágnes költészetének lényegét adják: formakultúra, szabadság és a világos állítások bátorsága. A szerző ars poeticáját egyetlen mondatban foglalta össze: „A költészet az én anyanyelvem.” Elmondta, hogy nemcsak verseit, hanem prózáit is költőként írta. Szavakban, ritmusokban, képekben gondolkodik. Pályája kezdetén szinte kizárólag kötött formákban alkotott, mert szüksége volt a keretekre. Ahogy fogalmazott: az igazi szabadságot éppen a támaszok segítségével lehet megélni. Ma már inkább a gondolatritmus vezeti, de a formák iránti tisztelet megmaradt.

Szóba került Weöres Sándor egyik gondolata is, amely szerint a költőnek át kell mennie a barázdán, vagyis ki kell lépnie saját megszokott nézőpontjából. Ezt erősítette meg a kortárs költő, Jónás Tamás sokat idézett mondata is, amely különösen közel áll hozzá: „Nem akarok jó költő lenni, pontos akarok lenni.” A pontosság, az emberi tapasztalatok megnevezésének képessége többször visszatért a párbeszéd során. Kiss Judit Ágnes több példát is említett arra, hogy egy irodalmi mű miként léphet ki a könyvek világából, és hogyan hathat közvetlenül az emberek életére. Felidézte, hogy a Népszabadságban megjelent egyik verse egy gyomorrákos olvasónak segített méltósággal megélni élete utolsó szakaszát. Egy másik műve, a Vörösmarty Szózatának parafrázisaként született Szó című vers pedig valakit az öngyilkosság küszöbéről fordított vissza. Hasonlóan megrázó történet kapcsolódik a bántalmazás témáját feldolgozó írásaihoz. Elmondása szerint családjogi bíróságon is használták egyik történetét, mert a szakemberek úgy érezték, segítséget nyújthat ahhoz, hogy megfelelő szavakat találjanak a bántalmazottak tapasztalatainak megértéséhez és feltárásához. Mások párkapcsolati konfliktusaik megoldásában találtak kapaszkodót műveiben.

A beszélgetés során szó esett a Szlalom című kötetről is, amelyben a szereplíra és a költői játékok különösen fontos szerepet kapnak. A találkozó egyik legelgondolkodtatóbb pillanata egy idézetfelolvasás volt, amelynek egyik sora a hallgatóságban is visszhangot keltett: „mint egy tálka langyos vaj”. Csak ennyi lenne az élet, ilyenek lennének a (pár)kapcsolatok, a megélt szerelmek?!

Kiss László felidézte Dézsi János könyvtárigazgató bevezetésként elmesélt „kavicsgyakorlatát” is, amely a beleélés képességéről szól: képzeld azt, hogy kavics vagy, s írd le a környezetedet! Bebizonyosodott, hogy Kiss Judit Ágnesnél ez a fajta empatikus készség nemcsak az irodalom, hanem a pedagógiai munka egyik legfontosabb eszköze is. Az empátia kérdése különösen hangsúlyosan jelent meg az Egy nőalak szürke kontúrja kapcsán. A regény főhőse, Regina egy bántalmazó kapcsolatból próbál kitörni. A történet alapját egy valós barátnő élettörténete adta, ugyanakkor sokkal szélesebb társadalmi tapasztalatokat is összegyűjt benne az írónő. Mint mondta, tanárként is számtalan hasonló történettel találkozott, amelyek komoly lelki terhet jelentettek számára. Egy idő után szükségét érezte annak, hogy mindezt kiírja magából: „Ha valaki ki tud szállni egy bántalmazó kapcsolatból, az nem a vég, hanem a starthoz állás!” – fogalmazott. Szerinte a Me Too mozgalom egyik fontos hozadéka, hogy olyan jelenségeknek adott nevet, amelyek korábban sokszor kimondhatatlanok voltak. Az elmúlt évtizedben számos új fogalom jelent meg a közbeszédben – például a „szexuális ragadozó” –, amelyek segítenek szavakba önteni a korábban megfogalmazhatatlannak tűnő tapasztalatokat.

A beszélgetés során több vers- és prózarészlet is elhangzott. A közönség hallhatott utalásokat a Ballada a kettős erkölcsről és a Macska télire című művekre. A költőnő korábbi kötetéből (A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul) felolvasta A vén fegyverkovácsné ha bekapcsolja a híradót, a Fényszennyezés műveket, de említésre került A diktátor című szövege is.

Az est csúcspontján a komplex pályakép került szóba. Kiss Judit Ágnes felidézte, hogy pályakezdőként számos irodalmi díjat kapott. Különösen emlékezetes a 2012-es Zelk Zoltán-díj átadása maradt számára, amely alkalommal közönség híján csak az édesapja volt jelen: ez a szépirodalom időszakos halálára hívta fel a figyelmet. Néhány évvel később új irányba fordult az életmű. Saját gyermekének mesélve kezdett gyerekkönyveket írni, és 2018 után egyre inkább gyerekkönyves szerzőként vált ismertté. Ezzel kapcsolatban őszintén beszélt az irodalmi élet előítéleteiről is. Sokszor találkozott azzal a vélekedéssel, hogy aki gyerekeknek ír, az valójában nem elég jó a felnőtteknek szóló irodalomhoz – még szerencse, hogy ő felnőtt íróként kezdte (irónia – sic!). Mosolyogva jegyezte meg ugyanakkor, hogy aki folyton kedves mesekönyveket ír, talán valóban boldogabb ember lesz.

A női szerepek és terhek szintúgy megjelentek a gondolatváltásokban. Az írónő beszélt az úgynevezett „szendvicsgeneráció” helyzetéről, amelyben egyszerre kell helytállni a gyermeknevelésben és az idős szülők gondozásában. Érdemes tehát azt sokszor hangsúlyozni, hogy a nők vállára rendkívül sok „láthatatlan munka” nehezedik!

A beszélgetés végén a közönség egy készülő műből is hallhatott részletet. Az Izabelláról szóló történet tanárregény lesz, és az írónő eddigi leghosszabb vállalkozásának ígérkezik. A történet a közoktatás világát dolgozza fel, évtizedek személyes és szakmai tapasztalataiból építkezve, amelyek mind a főhős lelkét nyomasztják, akinek egyszerre kell megküzdenie a tanítványai és a saját egyéni problémájával. Időszerű tudatosítani, hogy a pedagóguspálya mindennapi nyomorának és csodálatos voltának kettőssége mentálisan-fizikálisan mennyire kimerítő!

A korábban pedagógusként működő Kiss Judit Ágnes így válik abszolút hitelessé, mert szerinte a regényíró legfontosabb kötelessége, hogy beleélje magát szereplői sorsába. Még a legnegatívabb karakterekhez is empátiával kell közelítenie. Talán ez a szemlélet magyarázza azt is, hogy művei miért találnak utat olyan sokféle olvasóhoz: nem ítélkeznek, hanem megérteni próbálnak. A gyulai közönség egy olyan alkotóval találkozhatott, aki számára az irodalom nem pusztán művészi forma, hanem az emberi tapasztalatok pontos megnevezésének eszköze. Olyan nyelv, amely olykor vigaszt ad, máskor bátorságot, és néha akár egy élet fordulópontján is képes megszólalni. De mindez csak akkor működik, ha ugyanazt az „anyanyelvet” beszéljük!