Képünkön (balról jobbra): Bokor Ildikó és Szép Mária Terézia
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Bokor Ildikó, aki a Boróka elnöke és maga is partiumi származású, többször hangsúlyozta, hogy mekkora öröm, ha egy nem magyarországi magyarnak segíthet a bemutatkozásban, ha az itthoniak megismerik a külhoniak életét, történetét, ragaszkodását az anyaországhoz, a magyar nyelv iránt érzett szerelmét.
Szép Mária Terézia Pankotán született, tízéves korától Aradon élt – mindkét helyen néhány háznyira Csiky Gergely, illetve Tóth Árpád szülőházától. Pankotáról a világosi vár romjaira látott, hét évet élt Gyulán, jelenleg Eleken lakik. Életművének legfrissebb szelete 32 hosszabb-rövidebb alkotást foglal magába, amelyek negyedének kizárólagos témája a szó megszületése. A költőnő ars poeticája: „szavunk sziporka kaleidoszkópvillanás / lelkünk mélyéről feltörő / titkokról hírt hozó vallomás”. A mottónak választott idézetből minden kiolvasható. Minden magyarnak a legfontosabb identitástényezője az anyanyelv. Magyarul gondolkodunk, és ezen a nyelven kerülnek felszínre gondolataink. Az a szerencsés, aki annyira bír egy nyelvet, hogy szépirodalmi szinten tudja kifejezni magát. Szép Mária Terézia kétnyelvű. Első kötete román nyelven jelent meg, első verse 18 évesen, de 5 évesen már arról ábrándozott, hogy egyszer írónő lesz belőle, gyermeki elméjében sokszor rímekben jelentek meg a mondatok. Ez megmaradt a játék szintjén, jó volt a szavakat egymás mellé fűzni. Töprengő gyermeknek vallotta magát, szüleitől örökölte az irodalmi készséget, írói mestere lett Szilágyi Domokos, de nem csak irodalmi személyeket övezett tisztelettel.
Az életművet ismert természettudósok, színészek vagy barátok is befolyásolták, akik helyet kaptak a versben megszólítottak között. Fiktív dialógust olvashatunk a kötetben az elhunyt szülőkkel, Petőfiné Szendei Júliával (köszönve a Petőfi-emlékápolást és a szellemi hűséget a nyelvhez), Gnandt János tanár úrral (Csíky Gergely Líceum – Arad; köszönve az erkölcsösséget és a történelemtiszteletet) és id. Toró Tibor akadémikus fizikaprofesszorral (Kolozsvár; köszönve a csillagászat iránti fogékonyságot és a kvantumfizikai magyarázatokat). Többször elhangzott a két Bolyai jelentős szerepe a szellemi érésben, illetve a matematikai érdeklődés fontossága, így a kötetben Bolyai Jánoshoz is íródott egy utóirat, konkrétan egy 1823.11.03-án kelt leveléhez, afféle kései kinyilatkoztatásként. A kortársak közül köszönőszavakat kapott Bihari Mária – a magyar állampolgárság felvételekor tanúsított emberségességért, amely után – nem titok – a hivatalból kilépve, a Petőfi téren, az első mély lélegzet után, megjelentek a könnycseppek. Bihari Mária jelen volt a kötetbemutatón is. „Emberségről példát”… Ugyanilyen megrendülést kiváltó magasságokba emelte Szilágyi Domokos személyét, emlékét egy esten Mátray László színművész, akinek szintén járt versben a hódolat. Várkonyi Judit belgyógyász az orvoslásban tanúsított felemelően emberséges magatartásáért kapott egy pillanatdialógust a kötetben.
A legnagyobb szeretet természetesen a férjet, Szép Zoltán kiváló festőművészt övezi. A korábbi kötetet is ő illusztrálta, ebben a könyvben is 11 alkotása kapott helyet (hét akvarell és négy olajfestmény, elsősorban székely tájképek, de portré is). A grafikában sem tehetségtelen Szép Mária Terézia őt egészítette ki szüleinek és Eszti néninek a portréival, amelyek ceruzarajzok. A művészeti ágak iránti fogékonyság a Múlt és jövő című versben csúcsosodik ki, amely a Vigh Tamás (Kossuth-díjas művész) szellemi termékét és a kiskunfélegyházi Markolt György szobrászművész keze munkáját ötvöző, gyulai főtéren felállított szobrot elemzi.
A múlt mindig fontos volt, nemzeti identitásunk megőrzése eleve elrendelt kötelesség. Törvényszerű, hogy – Márai után – Máriánál se hulljon le az ékezet a névről a kisebbségi lét ellenére, maradjon meg magyarnak, aki természetszerűen annak született. Korábban szerencsés kulturális szövetség alakult, az aradi román kiadó engedett a szabad gondolatközlésnek és kitette az ékezeteket is. A második kötetnél már nem kellett félni, hogy kulturális kordába szorítják a leírt szót az írástudatlan hatalmasok. Immár magyarul – nem csak magyaroknak – szóltak a bölcsességek. Sajnálatos, hogy Szép Mária Terézia szülei már nem élhették meg az állampolgárrá fogadást. Mi viszont egy határ menti, pezsgő, kultúramentő kisvárosban találkozhattunk azzal a példátlan lelki erővel, amellyel egyre kevesebben és kevesebbet a határon túli kényszerült (szellemi?) napfogyatkozás miatt. Itt a szellem napvilága ragyogott a könyvtár ablakán és mi hál’ Istennek ezt megélhettük!
„Isten áldd meg a magyart!
szent időkkel betakard,
otthon legyen tervedben,
csillagjövőt tervezzen,
s szent időddel betakard,
Isten áldd meg a magyart!”
