A tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot a járműben, amelynek eltűnéséről május 29-én reggel kaptak bejelentést a rendőrök.
A kocsit és a bűncselekmény gyanúsítottját 12 óra után pár perccel találták meg Gyulán, a Budapest körúton. A 38 éves férfi nem tagadta, amit tett, de hozzátette, hogy nem akarta eladni vagy megtartani a kocsit. Mint mondta, Sarkadon volt vendégségben, és lekéste a hazainduló buszt, így éppen kapóra jött, hogy nyitva találta az autót. Ha nem lett volna benne a kulcs, akkor benne aludt volna, de mivel könnyedén el tudta indítani, hazakocsikázott vele. A férfi azt állította, egy rövid pihenő után vissza akarta vinni az autót, és az elfogyasztott üzemanyagot is ki akarta fizetni.
A Sarkadi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett miatt eljárást indított ellene.