zarándpataki lilla
Fotó: Gyulai Hírlap
A kardiológiai szakrendelő várójában a vizsgálatra váró betegek beszélgetéssel ütötték el az időt. Két idős hölgy társalkodásából hamar kiderült, hogy egyikük Nagyszalontáról érkezett, a másik asszony viszont helyi, gyulai lakos.
– Juci nénit, Sz. F-nét ismeri-e, mit tud róla, hogy van? – kérdezte a gyulai asszony.
– Juci nénit szinte mindenki ismeri Szalontán, ő is nagyon megöregedett, a 85. évét tapossa – válaszolt a határon túlról érkezett asszony, majd visszakérdezett: – De maga honnan ismeri?
– Osztálytársam volt a nagyszalontai polgáriban. Ő nem messze lakott az iskolától, míg én naponta vonattal jártam át Sarkadról Szalontára.
A beszélgetést akaratlanul is figyelő, hatvan év körüli, várakozó férfi ekkor hirtelen közbeszólt: – Ne haragudjanak hölgyeim, de hogy járhatott maga Sarkadról Nagyszalontára iskolába, amikor Nagyszalontát és egész Erdélyt 1920-ban Romániához csatolták?
A két asszony először ledöbbent a férfi tudatlanságán, majd a gyulai asszony rögtön megadta a választ: – 1940-ben, a második bécsi döntést követően Nagyszalonta és Észak-Erdély visszakerült az anyaországhoz. Nagyszalonta ekkor ismét Magyarország része volt, járási székhely, Sarkad is a nagyszalontai járáshoz tartozott. – Bizony, így volt – erősítette meg a szalontai asszony.
A férfi arcára kiült a döbbenet és a szégyen, amiért minderről semmit sem tudott. Mondani akart valamit, de közben beszólították a vizsgálatra. A két asszony is döbbenten vette tudomásul, hogy ezek a mai „fiatalok” mennyire nem ismerik a magyar történelmet: – Ha nem tanították vagy nem tanulta meg az iskolában, legalább Wass Albertet olvasott volna!
