Keresztes Ildikó Edit Piaf szerepében
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Piafról szóló darabok többnyire sanzonjain keresztül mutatják be drámai fordulatokban gazdag életét, mindig kétélű fegyverként, mert a dalok miatt a produkció ugyan sikerre ítéltetett, ám az énekesnő személyiségének hiteles megjelenítése meglehetősen kényes egyensúlyozást kívánó mutatvány, amire eddig számos, többé-kevésbé szerencsés megoldást láthattunk már. Keresztes Ildikó azonban látatlanul is jó Piafnak ígérkezik.
Kurkó J. Kristóf és Keresztes Ildikó
Az edzőteremben játszódó nyitó jelenet rögtön sejteti, hogy a darab Piaf számos szerelme közül a Marcel Cerdannal lévő kapcsolatára fókuszál, ami a történetet ismerők számára a darab címét is azonnal megmagyarázta. Cerdan a franciák számára legalább annyira volt kedves, mint nekünk Papp Laci, így a családapaként Piaffal folytatott viszonyát nem is nézte túl jó szemmel a világ, de még a hozzájuk legközelebb állók sem értették egymás élet-halál szerelmét. A Cerdan pályájába is bepillantást engedő első felvonás a bokszoló repülőgép-szerencsétlenségben bekövetkező halálával ér véget, és a közvetlenül a férfi halála után tartott koncerten neki énekelt Mon Dieu könyörgéssel.
A történet a második felvonásban évekkel később folytatódik, ahogy a szerelme elvesztését kiheverni képtelen Piaf a látomásaiban megjelenő Cerdannak idézi fel múltját és pályája kezdetét. Vásári mutatványos apját (Győri Péter), a flaszteren éneklő és ott haló anyját (Hűvösvölgyi Ildikó), ezekből a jelenetekből építve fel a „kis veréb” örökös boldogtalanságáért felelős életét.
A magyar szövegű, friss hangszerelésű dalok (Berkes Gábor munkája) hiteles előadása akár természetes is lehetne Keresztes Ildikótól, ám bravúros átlényegülése, a darab által megkövetelt megannyi idő- és lelkiállapotbeli váltását színészként is tökéletesen oldja meg. Amennyire boldog, szenvedélyes és szerelmes az első felvonásban, annyira beteg és esendő a második részben, miközben gyors váltakozásokkal sorakoztatja fel a kamasz Piaf megannyi arcát.
Épp annyira hiteles a maga szerepében a Cerdant megformáló Kurkó J. Kristóf is, aki feledteti a színként meglévő korkülönbséget, hisz Piaf és Cerdan közel egyidős volt, bár az énekesnő életében később számos fiatal férfi is felbukkant. Utolsó férjével, a nála 20 évvel fiatalabb Théo Sarapóval közösen énekelte el A szerelem mire jó című dalt, ami ezúttal Cerdan szellemével közös duettben volt hallható.
Hűvösvölgyi Ildikó
Még egy, a darabban szintén szereplő Marlene Dietrich kimértséget mutató álarca mögé betekintést engedő dal kivételével valamennyit Keresztes Ildikó énekelte, és ő vitte végig hátán az előadást is, de – sürgősen megjegyzendő, hogy – kollégái is kiválóan helytálltak, a két főszereplőn kívül mindannyian kettő, olykor négy szerepet is magukra vállalva.
Hűvösvölgyi Ildikó Marguerite Monnot szerepében Piaf zeneszerző barátnőjeként zongoratudását villantotta fel, majd Piaf anyjaként mutatta be megrendítő hitelességgel szinte egymást váltó jelenetekben annak lezüllését és pusztulását, hogy aztán egy gyors váltással rideg kórházi nővérként tépje ki Piaf kezéből annak halott gyermekét. A Kossuth-díjas művésznő az utóbbi években látott alakításai közül mindenképp a legmagasabb színvonalút nyújtotta, pedig a gyulai előadás előtt elszenvedett balesetben ő sérült meg a legjobban.
Topolcsányi Laura eddig látott legjobb darabját ismerhette meg a közönség, melynek valamennyi mélységét Szurdi Miklós rendezése érzékletesen bontakoztatta ki a Darvasi Ilona által tervezett igényes díszletben. Túl tekintve azon, hogy a darabot a színház eddigi előadásai közt mérjük, vagy a sajnálatos baleset miatti felerősödött szimpátiához viszonyítsuk, Az égben maradt repülő remek párbeszédeivel, mélységével, kivitelezésében is a mai hazai színházi életben állja meg remekül helyét, Piafot látva sem ötlik fel, hogy igazán ilyen volt-e, de az mindenképp, hogy Keresztes Ildikó valódi Piaf, talán mindenki közül az eddigi legvalódibb. A prózai részekben egyaránt élt minden boldog, kétségekkel teli és gyötrődő gesztusa, szívet facsarva, torkot szorítva kényszerítve könnyezésre a 23.30-kor is kitartó közönséget.
A darab eggyé vált a nézőkkel és a színészekkel, de az előadás előtti baleset által egyfajta hálás sorsközösséget is teremtett. Meghajlásnál könnyezve tapsolta meg az élmény mellett áldozatvállalásukat is a közönség, és meghatottságtól könnyezve tapsolták meg a kitartást a színészek is. A színház valódi lényegének pillanatai voltak ezek: az egymásra utaltságé és az egymásért hozott áldozaté. Hiszen bármi is történjék, a műsornak folytatódnia kell. Ami csak akkor lehetséges, ha van kinek, van miért és van mivel. Ezen az estén pedig mindenki minden feltételnek maximálisan megfelelt.