Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felpezsdülhet a gyulai civil élet - Megújult a Civil Szolgáltató Központ nagyterme

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. július 04. 08:30
Felpezsdülhet a gyulai civil élet - Megújult a Civil Szolgáltató Központ nagyterme
A gyulai önkormányzat civil referensi feladatait Szendreiné Dudás Ildikó látja el
Két millió forint összegű beruházásból újult meg a gyulai Béke sugárúti Civil Szolgáltató Központ nagyterme. A polgármesteri hivatal intézmény felújítási alapjából megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően egy olyan helyiség jött létre, mely megfelelő teret biztosít a városban működő civil szervezetek és egyéb egyesületek programjai számára. A felújított terem átadó ünnepségén az is kiderült, hogy a továbbiakban Szendreiné Dudás Ildikó, a Gyulai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke látja el a város civil referensi teendőit.
____Eredeti-IMG_0313.JPG

A civil Központ felújított nagytermében

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

Az összejövetelen dr. Görgényi Ernő polgármester az épület értékeiről beszélt. Mint mondta, a ház teljes történetét dr. ifj. Csüri Gábor ügyvéd tárta fel a '90-es évek közepe táján, egy tanulmányi versenyre írt tudományos dolgozat érdekében.

____Eredeti-IMG_0305.JPG

Dr. Görgényi Ernő: A Központ építészeti és kulturális értékei jelentősek

- Akkoriban ez az épület éppen Csipkerózsika álmát aludta abban az értelemben, hogy bár volt benne élet, és akkor is működtek itt szervezetek, ám sajnálatos módon elhanyagolt volt. A ház építészeti és kulturális értékei nagyon jelentősek és megkívánják azt, hogy ápoljuk és törődjünk vele. Ezért is ünnepi esemény a mostani, hiszen ennek a történelmi értékű épületnek a díszterme – amely egy magánház szalonja volt – korhű felújításra került – fejtette ki a polgármester.

A városvezető kiemelte, az önkormányzat már több éve biztosítja civil szervezetek számára a Béke sugárúti épületet, ami az öt évvel ezelőtt megfogalmazott civil program egyik fő pontja.

Alt Norbert alpolgármester a felújítás részleteit illetően elmondta, a munkálatok során megújult a terem mennyezete, lebontották a régi lambériát, vakolás és festés történt, új konvektorokat szereltek fel, és új csillárok kerültek a 60-70-es éveket idéző neon helyére.

____Eredeti-IMG_0315.JPG

Alt Norbert: A beruházás teljes összege 2 millió forint volt

- A vakolást, a meszelést, a festést közfoglalkoztatottak csinálták, a parkettázást, a villanyszerelést és a fűtésrendszeri munkálatokat pedig szakemberek végezték. A beruházás teljes összege 2 millió forint volt, ami magába foglalta a felújításhoz szükséges anyagbeszerzést is – tájékoztatta lapunkat Alt Norbert.

Az alpolgármester hangsúlyozta, a nagyterem felújításával a folyamat még korántsem ért véget, hiszen az elkövetkezendő években a vizes blokk, a folyosó, a hátsó-, az emeleti- és a padlásrész újjá építését is tervezik.

Alt Norbert a személyzetet érintő változásokról is szót ejtett. Sós Imre volt civil referens helyét a Gyulai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Szendreiné Dudás Ildikó veszi át.  A Civil Központ üzemeltetésében az új civil referens mellett egy általános gondnok, Madarasi Éva is részt vesz, aki az épület műszaki állapotáért és tisztaságáért felel majd.

- Elindul egy adatgyűjtés, aminek őszig be kell fejeződnie. Ez alapján összeállítunk egy kiadványt, a város minden, körülbelül 60-70 valós tevékenységet végző civil szervezetéről. Az ősz folyamán újraindul majd egy civil újság is, mely évente legalább kétszer jelenne meg, és kizárólag civil híreket tartalmazna. Mindezzel az a célunk, hogy minél nagyobb teret biztosítsunk a gyulai civil szervezeteknek – tette hozzá végül Alt Norbert.

____Eredeti-IMG_0322.JPG

Szendreiné Dudás Ildikó lett a város civil referense

Szendreiné Dudás Ildikó a civilek feladatairól, és a megújult nagyterem adta lehetőségekről beszélt. Mint kiemelte, a közös munka legfontosabb eleme a kölcsönös segítségnyújtás, épp ezért fontos, hogy a szervezetek időben értesüljenek egymás rendezvényeiről, színesítsék egymás programjait és így a város életét is. A Civil Szolgáltató Központ az egyesületi események mellett a pályázatok lebonyolításában is segítséget nyújt a szervezeteknek. A megújult terem helyet biztosíthat a pályázati alapokkal rendelkező egyesületek számára konferenciák, képzések, táborok megrendezésére, és díjmentesen áll rendelkezésre gyűlések, közgyűlések és egyesületi összejövetelek alkalmával.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)