Laár András Mi hülyeség, mi nem az? című estjén kivételes szerencsében részesültek a Gyulai Várszínház kamaratermének vendégei, hiszen ők is ott voltak a nézőtéren, és a magyar humor ikonját is ott találták a színpadon. Laár András műsora elején felhívta a figyelmet arra, milyen rossz lett volna, ha csak a közönség, vagy csak ő, vagy egyik fél sem jön el aznap este a színházba!
De Laár András eljött, és elhozta „alszemélyiségeit” is. Ott volt a közismert Besenyő István, aki lehetetlen dolgokon rökönyödik meg, és okoskodja azokat saját szájízére, a hahotázó publikum nagy örömére. Megjelent a Költő, aki ezúttal avatott tudósként halmozta rakásra a poénokat és poémákat, égi magasságokba emelő pátosszal a profánt. Természetesen nem hiányozhatott a repertoárból Edebede bácsi sem, aki hátborzongatóan nyálcsorgató módon hallatta enyhén szólva beteges fabuláit a fetrengő nézőseregnek. Előkerült Kemenesfalvi bácsi, akinek, ha a bajsza alól-mögül előkerül egy értelmes artikuláció, annak sincs sok értelme. A humorista kétségkívül sokat köszönhet a magyar nyelv kifejezőképességének és mélységének, de hálát is ad neki, amikor csak teheti.
Laár Andrást eddig szinte csak megírt műsorokban láthattuk, többek között a L’art pour l’art Társulat vagy a KFT zenekar tagjaként. Önálló estje ezúttal sokkal szabadabb mozgást engedélyezett az előadónak, akár blőd eszmefuttatásokról, akár komolyabb vallásfilozófiáról volt szó. A két hangnem finom átfedéseit megérezve viszont rá kellett jönni, hogy a két hozzáállás akár lehet egy és azonos is. Ilyen Laár András is, akinek alapszemélyiségei között találhatunk dalszerzőt, buddhista papot és agyament humoristát is. Mondanivalójának is ez a lényege, hogy a dolgok csupán a tudatunk által válnak valamilyenné: jóvá, rosszá, vagy közömbössé. Erről szólt a Lám, csak lám című dal, vagy a Létet mérő mérleg című versike is. Amikor a humorista a buddhista tanokat vagy Arthur Schopenhauer német filozófust idézte, már tudtuk, hogy az nem hülyeség. Pedig azt is a hozzáillő, hiteles humorköntösben kaptuk.
A művésznek két felvonás után is vissza kellett jönnie, méghozzá kétszer, hogy kielégítse tapsoló közönségét. Jó volt végre magától a szerzőtől hallani az Elizabet és az Afrika című slágereket, majd Besenyő Pista bátyánk utoljára osztott még egy kis észt a népnek.
A várszínházban jó szokás, hogy az előadás után még egy kis diskurzusra invitálja a jelenlévőket. Ezúttal is így történt. A beszélgetésen szó esett a KFT zenekarról, amely ugyan félárbocon működik, de folyamatosan sikeres. A L’art pour l’art Társulat történetéről, a figurák kialakulásáról. A Költőt az álságos költői estek és a Vers mindenkinek című műsor túljátszott, hiteltelen előadói ihlették, és Pandacsöki Boborján edzőjeként született meg az egyszerre vidéki és urbanizált nagyokos karakter: Besenyő Pista bácsi. Laár András állítja, hogy az isten a legnagyobb humorista, akitől égi sugallatként, kinyilatkoztatásként kapja a gegeket.
Végül az alkotó-gondolkodó újra a tudatról beszélt, amely az ember egyetlen mentsvára. Ha az ember tudata szabad, akkor már nem számítanak az idegtépő körülmények, a külvilág, hiszen mi határozzuk meg, hogyan fogjuk fel azokat. A boldogsághoz vezető út pedig nem lehet más, mint a szeretet, az egyetemes összetartó erő.
Gondolatait hamarosan újra elmondhatja nekünk, ugyanis ősszel Laár Andrást, mint buddhista tanítót, filozófust láthatják viszont a gyulaiak a várszínházban.
