A negyvennapos nagyböjt a hamvazószerdától húsvétig tartó bűnbánati időszak. A keresztény közösségek ilyenkor Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készülnek a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás által. A nagyböjtről és az ahhoz kötődő szokásokról, valamint az időszak lelki vetületeiről Kovács Péter plébánost kérdeztük.
Péter atya lapunknak elmondta, a keresztény emberek böjtje elsősorban Jézus példáján alapul, aki – mielőtt elkezdte nyilvános működését – kivonult a pusztába, és negyven napig böjtölt, vagyis felkészült lelkileg arra a messiási küldetésre, amit hordozott. A böjt a befelé fordulás ideje, a lelki megújulás időszaka. Ilyenkor jobban oda kell figyelnünk azokra a személyes kapcsolatainkra, amelyek megújításra várnak. Az embernek szembe kell néznie önmagával, de itt nem állhat meg, hanem lépéseket kell tennie afelé, hogy ezek a viszonyok megváltozzanak. A megújulás lényege a lelki egymásra találás – emelte ki a plébános.
Kovács Pétertől megtudtuk, az ősegyházban a keresztények nem böjtöltek vasárnaponként, hiszen olyankor az Úr feltámadását ünnepelték, tehát a vasárnapokat le kell számolni, így jön ki negyvennapos böjti idő. A nikaiai zsinat 325-ben már leírja a böjt mostani rendjét. A nagyböjt hamvazószerdával kezdődik. A böjtben van két szigorú böjti nap, a hamvazószerda és a nagypéntek, amikor nem lehet húst enni, és háromszor lehet étkezni, de csak egyszer lehet jóllakni. A böjti fegyelem a betegekre és a gyerekekre nem vonatkozik. Az atya hozzátette: az ősegyház nagyon szigorú volt, de ma már inkább a lelki dolgokra helyezik a hangsúlyt.
– Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, akkor az emberek ünnepelték, azonban eltelt néhány nap, és ugyanaz a nép, aki királlyá akarta kiáltani, pénteken azt kiáltotta: keresztre vele, feszítsd meg őt. Mondhatjuk, hogy ilyen az ember, egyik végletből a másikba esik. Mi azonban nem nyugszunk ebbe bele, a keresztény ember azért küzd önmagával, hogy ne legyen ilyen. Jézus arra mutatott példát, hogy az embernek nem szabad megállnia, hiszen élete egy állandó fejlődés. Ennek szerves része a böjt – hangsúlyozta Péter atya.
– Virágvasárnap körmenettel emlékezünk a bevonulásra, és barkaággal megyünk be a templomba. Utána a maradék barkát elégetjük, és ennek a hamujával hintjük meg a homlokunkat hamvazószerdán, ami arra emlékezteti az embert, hogy honnan indult és hova jutott. Ennek a jelével indulunk a nagyböjti időszakba. A hamu ilyen értelemben jelképet is hordoz önmagában. Ilyenkor a templomot is a visszafogottság jellemzi, díszítés nincsen, az oltárterítő és a pap miseruhája is lila, ami a bűnbánat színe, vagyis a külsőség is azt szolgálja, hogy a belsőre figyeljünk – ismertette a szokások hátterét a plébános.
Kovács Péter kiemelte: a keresztények legnagyobb ünnepe a húsvét, minden esemény a föltámadásra figyelmeztet bennünket. Mint mondta, a szokásoknak csak akkor van értelme, ha a cél felé segítenek, vagyis afelé, hogy mi is találkozhassunk a feltámadottal. Böjt idején többnapos lelki gyakorlatokat tartanak, ezek a lelki fejlődéshez szükségesek. Minden nagyböjtnek van egy vezérfonala, idén a hit éve van.
– A böjt a kibékülés, a kiengesztelődés időszaka. Csak akkor találkozhatom a föltámadottal, akkor leszek részese az életének, ha végigjárom azt az utat, amit ő. Ilyenkor jobban oda kell figyelnünk arra, hogy ne legyen bennünk sértődöttség, hogy meg tudjunk bocsátani egymásnak, és bocsánatot tudjunk kérni egymástól – mondta az atya.
