Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hónapokkal ezelőtt egy vihar megdöntötte a németvárosi Szent József-templom tornyán lévő keresztet, amelyet el kellett távolítani a helyéről, és felújításra is szükség volt. A munkálatok befejeződtek, ennek kapcsán kérdeztük Kovács Péter esperesplébánost.
Mint megtudtuk, az első vihar után a kereszt megdőlt, épp a templom tetőzete felé, amit akkor meg is csináltattak, de később újabb nehézségek adódtak. Kovács Péter elmondta, a javítás elkészültekor kiderült, hogy valami gond van, hiszen nem sikerült egyenesen visszaállítani a keresztet, így az alpinisták eltávolították azt.
– A keresztet levették, ám a nagy súly miatt ezt csak szétvágva, darabokban lehetett megoldani. A szakemberek először rögzítették a keresztet, majd elektromos fűrésszel elkezdődött a szétvágás. Ezt követően egy kötél segítségével eresztették le a földre.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: legutóbb 30 évvel ezelőtt lett felújítva a kereszt a gömbbel együtt, akkor helyezték a torony tetejére.
– Vélhetően a víz miatt lazulhatott meg. Úgy véljük, két vihar okozta a problémát: az egyik megdöntötte a keresztünket, azt kijavítottuk, a második során pedig egy nagyobb erőhatást kaphatott a torony. Végül kiderült, hogy egy tartófa sérült meg, ezért kellett, amilyen gyorsan csak lehet, alpintechnikával levenni és megjavítani a szerkezetet.
Hozzátette: mostanra teljes egészében felújíttatták a keresztet, amely le is tisztítottak, jelenleg pedig a villámhárító felszerelése zajlik, úgyhogy a napokban már minden visszakerül a régi helyére.