„Nem Pesten történt, amit hallotok.” Negyvenéves tapasztalattal rendelkező tanítónő az elsőben széttárja a karját. A hatéves toppant, ordít, karba teszi a kezét, és kikéri magának, hogy vele az a betűt írassák. Meg egyáltalán, hogy ő ne azt csinálhasson, amit akar... Lépjünk tovább! Az iskola folyosóján álldogáló szülőtől kedvesen megkérdezik: – Kit tetszik várni? – Ilikét. Hanyadikos a kislány? Jaj, nem őt keresem, hanem az osztályfőnökét. Én még soha nem vártam a kórházban Zolira, Lacira...
Lépjünk tovább! Kedvező árú csoportos mozielőadásra van lehetőség. (A mai gyerekeknek nincs moziélményük, se csoportos, se családi.) Hogyne mennénk el! Üzenés haza, pénzbeszedés, az órák átszervezése, előkészítő beszélgetés, odakísérés, ott felügyelet, visszakísérés, az élmények megbeszélése. Ennyi, amit egy pedagógus hozzáad egy filmhez. És kérdőn néz, ha felajánlják neki, hogy kedvezményes jeggyel tekintheti meg ugyanezt az előadást...
Neves, országosan híres kiállítóterembe kért jegyet az osztálykiránduláson az osztályfőnök. A pénztáros számol, 31 gyerek diákjeggyel, a söfőr ingyen, mert ő dolgozik, a pedagógusnak pedig ennyi meg ennyi a belépő. Ezek után be se lépett oda a tanerő, de 10 perc múlva könyörgött a hölgy, hogy fáradjon be, mert ő nem bír a gyerekekkel, és Kovács Margit meg az ő kerámiái többet érdemelnek... Lépjünk tovább! Elmarad a pedagógusok béremelése, azaz az életpálya-modell bevezetése a jövő évi költségvetésben lévő hiány miatt. Csodálkozásnak, pláne kérdésnek, helye nincs.
Lépjünk tovább!
