Amikor reggel a területre érve azt tapasztalták, hogy az esti piknik során egy ma „szociálisan hátrányos helyzetű kategóriába” sorolandó „familija” valamely tagja közvetlen annak a fa tövében végezte el nagydolgát, ahol letelepedett a népes család, nem csodálkoztak sokáig különösképp. Nem is szörnyedtek el, hisz annyiszor tapasztaltak már közterületen hagyott hasonló gusztustalanságot. Az elkövetők között továbbá leginkább kutya, egyszer-egyszer ló volt, de hozzáteszem, ekkor sem a gazdával ellátott kedvenc volt a hibás. Most is, maximum egy-két ironikus gondolat röppengetett: biztos messze volt a nyilvános WC, majdnem 100 méterre…, a bokorban sok a szúnyog…, sötétben nem látszik… meg ilyenek.
Frici persze nem rángatta a vállát, és nem is viccelődött. Ő elszidta az összes felmenőt és a következő puját előre, mivel neki kellett eltakarítania a harmatos fűben meglelt kupacot, és azt a két zsák szemetet, amit maguk mögött hagytak.
Annál nagyobb volt a megdöbbenés vasárnap csúcsidőben, amikor egy szőke hatévesforma kislány szaladásból hirtelen fékezve, a strand közepén, egy erőset csorrantott a tömegben, majd a fürdőrucit visszarántva robogott tovább a víz felé. Ezt a kislányt értelmiségi szülők nevelik, illetve hagyják, hogy nőjön valahogy. És ez itt a baj. Ítélkezünk mindenki és minden felett, de saját kölykünknek mindent szabad!? Bárhogy szidjuk is a világot, hogy gyorsul, meg kérdezzük, hol van már a tisztelet és a szemérem, a WC-kérdés még mindig tabu. Nem piszkítunk magunk és mások alá! Nem okolom a kislányt, ő nem hibázott az égvilágon semmit, bár sosem láttam még olyan gyereket, aki elhagyva a pelust ne szólt volna legalább annyit, hogy anya-apa pisilni kell. Már akkor, ha arra megtanították.
