A nyár országszerte a legkülönfélébb fesztiválok, többnapos rendezvények, változatos táborok és márkatalálkozók időszaka. Minden hétvégére jut, van választék bőséggel.
A magam részéről a szokásos autós márkatalálkozón kívántam megjelenni, mit páros években Hódmezővásárhelyen rendeznek. Igaz, voltam már többször, most pedig munkai túlterheltség miatt legszívesebben kihasználva egy szabad szombatot, otthon maradtam, s csak aludtam volna, de egy ismerősömet annyira vonzotta, hogy külön ezért el kívánt jönni Pestről, jóformán csak arra a napra. Mikor fáradtságra hivatkozva próbáltam lemondani, tudatta: nem ér, ő egy születésnapi bulit hagyott ki a rendezvényért, így jön, punktum. Majd – érezvén, hogy ez most nekem tényleg sehogy sem akaródzik – könyörgőre fogta, hogy vele nem lesz gond, ő jó vendég, hálózsákban is elalszik, nem kell körülugráljam, csak jöhessen. Péntek délutánig kértem ráhangolódási időt, s végül a más közeg kizökkentő, frissítő hatása melletti érvek, valamint egy munkával összekapcsolható részfeladat elvégzése, de leginkább a jó viszony megőrzése érdekében azzal hívtam fel, hogy: ha tényleg nem kell a nagy körüllihegés, akkor rendben. Mert arra most tényleg nincs erőm. Volt már többször, szinte hazajár, mindig ő szól, ne pattogjak a vendégeim körül annyit.
E tehertől megkönnyebbülve örömmel – bár már kicsit kókadtan – vártam, amikor az utolsó vonattal, este háromnegyed tizenegykor érkezett. Elémentem, vacsoráztattam, majd sietősen takarodót fújtam. Hatkor keltem, reggelit készítettem, pakoltam, így nyolckor indulhattunk a többi utasért. Minden a terv szerint haladt. Pontos érkezés, kocsi „kirakatba” helyezés, érdeklődő nézelődők tájékoztatása, fotózás autóval, autóban, órákon át tartó felvonulás, lépésben a tűző napon, vetélkedések, ismerkedések, régi ismerősökkel beszélgetések.
Ott volt, aki – akkor még teljesen idegenként – eljött velem járgányomat megvenni, s a helyszínen megtanította szerelni és vezetni, de az is, aki tavasszal a kitört fényszóróm helyett másikat küldött, s a srácok, akikkel Párizsba mentünk az autógyár házi múzeumába, hogy minden modellből a legelső példányokat megnézhessük. Mindezt utasaimnak kommentálva, a társalgásokba őket is bevonva.
S mert gyorsan eltelt a nap, ki is tikkasztott a hőség, s az egész napos lendület; hogy őket se terheljem feleslegesen, pluszmunkámat kihagyva indultunk haza. Mikor – a pesti vendég kérésére – Csorváson megálltunk enni, kezdeti napszúrást éreztem, s onnan már a határozott hazajutási igény lett úrrá bennem. Épp egy lakodalmas gasztronómiai fesztiválba csöppentünk, így ott a felvonulóknak mi integettünk. Mondogatta ő, hogy mennyire érdekli az ilyesmi, még sosem vett részt hasonlón, mi pedig felvázoltuk milyen, s egy cukrászda útba ejtése után hazatértünk. Utolsó erőmön túl még az épp aktuális gyulai rendezvénybe is benéztünk – mégse legyen minden érdeklődésétől megfosztva –, majd reggel távozott, hiszen délben már pesti programja volt.
Klubtársaimtól több barátságos levelet kaptam, mennyire jó volt újra találkozni, ezért ismét szerveznek párizsi utat, hívnak magukkal, s intenek, találkozzunk gyakrabban.
S pesti vendégem is hosszasan írt. Arról, hogy ő vendégnek jött, s én nem figyeltem rá, hiába célozgatott, nem törődtem kívánságaival. Kimaradt a lakodalmas fesztiválból, alig látott valamit Gyulából, és nem is beszélgettünk, pedig ha nekem ennyire nem volt alkalmas, igazán lemondhattam volna, neki lett volna más programja. S minden kétséget kizáróan, ezennel barátságunkat megszakítja.
