Amikor felkértek bennünket, hogy – a gyulai olvasóközönség nagyobb örömére – hétről hétre jelentkezzünk e szegletben, föl lett hívva a figyelmünk, hogy nem ártana helyi vonatkozású anyagokkal előrukkolni. Mi történik most, mit csinálunk most.
Azt csináljuk, hogy épp Pali barátunkról akartunk írni, aki tévét vett a nyár elején, meg heverőt, mert vébé van, és leütni készültünk az első billentyűt („A”), amikor az ismétlés kendőzetlenül mutatta föl a kíméletlen valóságot (realizmus): szabályos volt az angolok továbbiakban soha nem létező második gólja. („Van nem szabályos gól is?” [Pali].)
Az első érzés a bosszúságé. A második is. Majd így tovább. Nem tudnánk megnevezni az összeget, amiért az angoloknak szurkolnánk, a németeknek régóta nem lehet – nincs tétje a méregnek. De naivan szólva: tényleg van olyan, hogy nem létezik, ami de? Tényleg szemet hunytunk a fölött, miképp ejtették ki nyolc éve az olaszokat és a spanyolokat? Hogy az alapvonalon túlra került labda lehet benn is?
Azt hittük, a szünetben az angolok mestere, Capello leharapja a játékvezető haját a fejéről. De legalábbis szóvá teszi a bakit: fegyelmezett fuck off-ok, szemüvegben.
Ám nem történt semmi. Jobban mondva, nem történik semmi. Következmények nélküli az egész. Mondjuk, az ország, amelyben. Vagy Afrika, ahol. Vagy ez az egész orrfacsaró cucc, ami.
