Gyulasport NKft.: Szalai Noémi, Técsi Karolina, Barta Zita 7 (2), Martyin Vivien 6, Avram Alexa 6 (3), Hemdi Neila Adrienn 4, Pop Maya 3, Erdei Nóra 3, Tarkovács Dorka 2, Kovács Vivien 1, Tarkovács Réka 1, Ács Eszter, Bardócz Maja, Komlósi Sára, Nagy Jázmin, Szabó Jázmin. Edző: Zöldi-Tóth Katalin.
A hazaiak szerettek volna visszavágni az őszi szezonban Gyulán elszenvedett vereségért. Ennek megfelelően kezdték a találkozót, a 21. percben már 13-9-re vezettek, de a fürdővárosi együttes rendezte sorait és a félidő végéig kiegyenlítettek.
A második játékrészben is nagy intenzitással játszottak a felek, a Gyulasport gárdája a 46. percben tudta átvenni a vezetést, amelyet meg is tartottak a meccs végéig. Kiemelendő Técsi Karolina kapusteljesítménye, aki 17 védéssel, köztük 3 büntető hárításával járult hozzá a sikerhez.
– Eléggé álmosan kezdtük a mérkőzést, de ennek ellenére is azt éreztem, hogy van tartása a csapatnak, és ez végig látszott a lányokon. A második félidőben egy sajnálatos sérülés is történt, az egyik játékosunk feje felszakadt, ami miatt hosszabb ideig állt a játék. Úgy gondolom, hogy ez a szituáció inkább összekovácsolta a csapatot: még jobban összefogtak, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen sikerült szépen megfordítaniuk a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak, nagyot küzdöttek – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Gyulasport NKft. U18-as csapata legközelebb május 12-én, kedden 18 órakor lép pályára a sereghajtó K. Szeged SE ellen.
























