Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A könyvbemutatóra érkezett érdeklődők az egykori gazdasági épületben gyűltek össze, ahol Szélné Rapport Erika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntőjében Bihari Zoltán Mi, svábok című kötetéből idézett, kiemelve, hogy hosszú évtizedek után újból virágzó, gyarapodó, identitástudatukban megerősödő korszakot élhetnek meg a magyarországi németek.
– Közösségük látványosan újraszerveződik, érdekképviseleti, kulturális, oktatási, nevelési tevékenységük gazdagodik. A múltjukat kutató, a jelenüket és a jövőjüket építő svábok életerős közösséget alkottak a múltban és alkotnak a jelenben is. Ezt írja le Erdmann Gyula kötete is – mondta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Erdmann Gyula utolsó könyve
A gyulai Németváros története című könyv szerzőjét Kovács Lajosné Murvai Zsuzsanna mutatta be röviden. Nem kérdéssel, hanem megállapítással indított, kifejtve, hogy a Németváros mindig nagy tiszteletben tartotta a megyei levéltár-igazgatót, akihez bármikor kérésekkel, kérdésekkel fordulhattak, hiszen választ kaptak megkeresésükre.
Kovács Lajosné Murvai Zsuzsanna méltatásából a hallgatóság azt is megtudhatta, hogy Erdmann Gyula a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem szakának elvégzése után tizenhárom évig a fővárosban dolgozott levéltárosként, majd megpályázta a Békés megyei levéltár igazgatói állását, amelyet 1982-ben el is nyert. Gyulára érkezése után azonnal tanulmányokat kezdett folytatni a gyulaiak történetét illetően. A Békés megyei németek deportálásáról szóló kötete 1990-ben jelent meg, ezt továbbiak követték, egészen az 2016. évi nyugdíjazásáig.
A levéltáros nem tudatosan készült Gyula városába, hanem családi okokból került ide. A feleségével és a gyermekeivel kiutat keresett az anyós szárnyai alól, és hogy ez a menekülés gyorsabb legyen, az első elfogadható álláshirdetésre lecsapott. A németek iránti érdeklődése is részben családi indíttatású, hiszen negyedrészt német származású.
A legjobb munkáját a begyűjtésről, beszolgáltatásról írta Gyulán, mondta a történész. Akkor ugyanis még fiatal volt, épségben működött az esze. Azóta észrevehetően romlik a teljesítménye, ezért A gyulai Németváros története című kötete az utolsó, több megbízatást nem vállal. Mint mondta, ezt is eléggé nehezen teljesítette, hiszen a megírása kétszer annyi idejébe tellett, mintha negyvenéves korában dolgozott volna rajta. A régmúlt iránti tisztelet azonban kötelezte arra, hogy megvalósítsa.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Deportáltak a Szűz Mária-kegytárgymúzeumban
Kovács Lajosné Murvai Zsuzsanna kérdésére Erdmann Gyula azt is bevallotta, hogy hívő katolikus ember, ezért a Törökzugból, ahol a családjával lakott, a legközelebbi templomba, a németvárosiba járt misére. Az egyik alkalommal észrevette, hogy férfiak egy csoportja a mai Szűz Mária-kegytárgymúzeum épületének végében gyülekezik. Kiderült, hogy Schriffert Mihály bácsi öregek klubját működtet itt, és a jelenlévők egy-egy pohár bor mellett visszaemlékeznek a deportálás éveire, egykori életükre. Erdmann Gyulát kezdte érdekelni a történet. Amit lehetett, előkeresett a levéltárból. Gyors munkát végzett. A deportálásról szóló tanulmány 1990-ben jelent meg.
Később számos sváb családtól is begyűjtött adatokat, visszaemlékezéseket. Úgy gondolta, hogy ezekből legalább tizenötöt beszerkeszt a most megjelent kötet függelékébe, de nem sikerült, hiszen így is másfél kilós lett a kiadvány, igényes külsővel. Nagyobb anyagi támogatást Vitányi István berettyóújfalui országgyűlési képviselőtől kapott, de Kovács József Békés vármegyei országgyűlési képviselő is segítséget nyújtott számára.
A képanyagot a szerző maga készítette, illetve Bánfi Barnabás gyulai fotós, akinek a gyulai tanyamúzeumról készült felvételeire hívta fel a figyelmet Erdmann Gyula a könyvbemutatón. A Steigerwald-tanya korábbi gazdája ugyan hű szolgája volt a baloldali hatalomnak, de volt egy nagyon jó szokása is: a kiürülő tanyák padlásáról, udvaráról, amit lehetett, begyűjtött a jövő számára. Így jött létre a tanyamúzeum anyaga, amely csak alapos rendezésre szorulna. Agráriummal kapcsolatos szerszámok, járművek, szobabelsők, konyhai felszerelések, tűzvédelmi eszközök, használati és kegytárgyak egyaránt találhatók ebben a muzeális anyagban. Erdmann Gyula kapcsolatfelvételt javasolt a Mezőgazdasági Múzeummal, hogy az ottani szakemberek támogatást nyújtsanak a gyűjtemény anyagának nyilvántartásba vételéhez, osztályozásához.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Háromszáz év szóban és képekben
A kötet címében jelölt időhatárokat nem igazán tartotta be a szerző, hiszen az 1990-es éveket például jócskán túllépik a történetei, de a betelepítést megelőző időszakra is kitér. A szerző munkájához elsősorban Scherer Ferenc kitűnő gyulai monográfiáját használta fel és egészítette ki, mivel olyan statisztikák is a rendelkezésére álltak, amelyeket Scherer Ferenc még nem ismerhetett. A kötet térképeinek zöme kéziratos, mutatós, bár lehet, hogy nagyítót igényel a megtekintésük. Ezek nyomdai kivitelezése is zseniális a szerző szerint.
A könyvben gyulai sváb emberekkel készült kiváló interjúk is helyet kaptak. Megszólal többek között Vigh Imre, a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezett egykori vezérigazgatója, mutatott rá a levéltáros. Várt még egy kéziratot a helyi német iparosokról, de az adatközlő halála miatt ez meghiúsult. Mivel a könyv szerkesztési munkálataiból a családtagjai is kivették a részüket, nekik is köszönetet mondott az eseményen.
A könyvbemutató után Szilágyi Sándor német származású gyulai történész megnyitotta a Nagyszüleink öröksége című szabadtéri kiállítást a „Máriás” ház udvarán, amelyet a német közösség használati tárgyakból állított össze, majd egy történeti áttekintés következett 300 éve Gyulán címmel a németvárosi óvoda és az Implom József általános iskola növendékeinek, valamint a K. Schrieffert Kör tagjainak fellépésével, illetve Tóth Márton harmonikás közreműködésével. Az estébe nyúló délutánt Bagyinszki Zoltán Németváros anno című fotó-összeállításának bemutatója zárta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
