Az elmúlt hetekben egy, a világ labdarúgásának minden résztvevőjét érintő kezdeményezés borzolta a kedélyeket. Tizenkét alapító taggal megalakult az ESL, vagyis az Európai Szuperliga.
A „piszkos tizenkettő” által lerakott alapkövek azonban hamar szétomlottak, amikor az európai gigaszervezet és a nemzeti szövetségek össztüzet zúdítottak a bejelentőkre. Az alapítók azóta szétszéledtek, az ESL pedig maradt a tervezőasztalon. A kérészéletű idea dugába dőlésének prózai oka volt: a pénz.
Tegyük azonban félre az oly mély áhítattal üldözött papírdarabokat, és nézzük a Szuperliga megalakulását pusztán sportolói, szurkolói szemszögből! A sportolóknak ez a fajta kihívás extra motivációt jelenthetett volna, hiszen az európai fociporond legnevesebb klubjait tömörítő elittornát megnyerni külön kiváltság. A szurkolók biztosan nagyon örültek volna az ESL kontinenstornájának, hiszen már a Bajnokok Ligája megalakulásánál is csillogó szemmel figyeltük az új kupakihívást. Számomra hatalmas élmény lett volna az, hogy az elitklubok zárt csoportja küzdhet meg egymással. A földgolyó legjobb játékosaival teletűzdelt gárdák bizonyára vérre menő derbiket hoztak volna elénk.
Számomra az sem vesz el az élvezeti értékből, hogy a kisebb, szegényebb klubok kimaradtak volna a csatározásokból. Senkit nem akarok megsérteni, de egy magyar bajnok vagy honi kupagyőztes játékát elnézve azt gondolom: maradjanak is. Egy szuperligába nem férhet bele egy nevenincs focista botladozása vagy egy kapura tartó lövés elszáguldása a sarki újságosbódé felé.
A Szuperliga ötlete lendületet adhatott volna a fiatal focistáknak vagy akár egy-egy kisebb egyesületnek, hogy nagy terveket dédelgessen. Hogy kizárjuk ezzel a „fényből” a többieket? Lehetséges. De ne felejtsük el, hogy egy világbajnokságra sem utazhat akárki, a Jules Rimet-kupáért elvileg csak a legjobbak versenghetnek.