Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai gasztrosétára várják a turistákat és a helyieket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. szeptember 16. 16:30
Gyulai gasztrosétára várják a turistákat és a helyieket
Az elmaradt pálinkafesztivál hétvégéjére gasztrorendezvényt szerveztek a gyulai turizmus szereplői

 

Forrás: visitgyula.com

A fürdőváros gasztronómiai értékeit állítja középpontba a Gyulai gasztroséta nevű szabadtéri programsorozat, melyet a járványhelyzet miatt elmaradt Gyulai Pálinkafesztivál hétvégéjén, szeptember 18-án és 19-én rendeznek meg a település több pontján.

Fabulya Attila szervező, a Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóházának vezetője lapunk megkeresésére elmondta: a rendezvény előkészítése augusztusban kezdődött meg, miután kiderült, hogy a koronavírus-járvány ellen hozott intézkedések miatt nem lehet megszervezni a pálinkafesztivált. A fürdővárosi önkormányzat, a Gyulai Turisztikai NKft., a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület és a helyi szállodavezetők is az ötlet mellé álltak, hiszen az előzetes adatok alapján sok vendégre lehetett számítani szeptember közepén – fejtette ki.

Mint ismertette, az esemény szervezésébe a Gyulahús Kft., az Erkel Ferenc NKft., Viharsarki Sernevelde és az Elixbeer Sörfőzde is bekapcsolódott. Kiemelte: az összefogásnak és a szervezők anyagi támogatásának köszönhetően olyan szabadtéri programsorozatot sikerült összeállítaniuk, amely a turistáknak és a helyieknek is tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál.

Elmondta: a koronavírus-járvány miatt a rendezvénynek több állomása lesz, így elkerülhető, hogy egy helyszínen nagyobb tömeg gyűljön össze. A gasztrosétán többek között díjnyertes gyulai pálinkákat, gyulai kolbászt és helyi kézműves söröket lehet kóstolni, emellett térzene is szórakoztatja a látogatókat.

 

 

Forrás: visitgyula.com

Mint megtudtuk, a belvárosi helyszíneken: a Kossuth téri Magyar Pálinka Házánál, az Élővíz-csatornánál található Creppy-terasznál, a Kossuth utcai Patrióta-teraszon, valamint a várkertben, a Szent Miklós parkban és a Világóránál lévő Food & Drink Stopnál szeptember 18-án 13 órától 21 óráig, szeptember 19-én 10 órától 21 óráig várják az érdeklődőket. A Gyulai Pálinka Manufaktúrához, a Viharsarki Serneveldéhez és az Elixbeer Sörfőzdéhez mindkét nap transzferjáratok indulnak más-más helyszínről – jelezte a szervező.

Hangsúlyozta: kiemelten figyelnek majd a járványügyi szabályok betartására, mindenhol lesz kézfertőtlenítő, és a védőtávolságot is jelezni fogják a látogatóknak. Hozzátette: a transzferjáratokon kötelező lesz maszkot viselni.  

Fabulya Attila arról is beszámolt, hogy a programsorozathoz nyereményjáték is kapcsolódik, melynek sorsolását szombaton és vasárnap a várkertben tartják.

Azt is elmondta: amennyibe sikeres lesz a rendezvény, elképzelhető, hogy jövőre is megszervezik.

Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai NKft. ügyvezetője lapunknak megkeresésére közölte: szeptember 18-án és 19-én átlagosan 80 százalékos telítettséggel működnek a gyulai kereskedelmi szálláshelyek.

 


 

ÁLLOMÁSINFORMÁCIÓK

1. Kossuth tér, Magyar Pálinka Háza

Gyulai pálinkák – alma, ágyas szilva, Vylyan Mandolás törköly, kökény, vadcseresznye, Mélyvíz cigánymeggy

Gyulahús-kóstoló – Gyulai májas kifli

 

TÉRZENE

Szeptember 18. (péntek)

16.00–18.00

Gyalogné Veres Katalin és tanítványai koncertje

 

Szeptember 19. (szombat)

16.00–18.00

Kispipa zenekar koncertje

 

2. Világóra, Food & Drink Stop

Gyulai pálinkák – szilva, vilmoskörte, faeper, bodzavirág geist, fekete ribizke, Mélyvíz alma
Gyulahús-kóstoló – Gyulai kolbász, Gyulai méteres kolbász, kézműves kolbászok, extra erős kolbász

Kézműves gyulai sörök – Corner prémium lager csapolt sör, üveges sörök és sörpárlat

 

TÉRZENE

Szeptember 18. (péntek)

16:00–18:00

Antovszki Tamás koncertje

Szeptember 19. (szombat)

16:00–18:00

Kepenyes Pál koncertje

 

JÁTÉKOK

15:30–16:00 és 18:30–19:00

Gyulai kvíz – érdekes kérdések és játékos feladatok

 

3. Élővíz-csatorna, Creppy-terasz

Gyulai pálinkák – ágyas cigánymeggy, erdei szeder, vadbodza, sajmeggy, fűszeres almalikőr, Mélyvíz szilva

Gyulahús-kóstoló – Gyulai mályvádi sonkával és sajttal töltött, rántott palacsinta

 

4. Kossuth Lajos utca, Patrióta-terasz

Gyulai sörök – Elixbeer és Alakor sörfajták (ötféle csapolt sör, biosörök és kétféle biosörpárlat)

Gyulai sajt – házi gyúrt parenyica sajt

Gyulai sült kolbász a Patrióta Gyulai Kisvendéglőben

 

TÉRZENE

Szeptember 18. (péntek) és szeptember 19. (szombat)

19:00

Akusztikus retrókoncert Hevesi Imrével

 

5. Szent Miklós park, Food & Drink Stop

Gyulai pálinkák – cigánymeggy, illatos szőlő, birs, tölgyfahordóban érlelt alma, málna, Mélyvíz kajszibarack

Gyulahús-kóstoló – Gyulai grillkolbászmix

Kézműves gyulai sör – Corner prémium lager sör

 

TÉRZENE

Szeptember 18. (péntek)

16:00–18:00

Kepenyes Pál koncertje

Szeptember 19. (szombat)

16:00–18:00

Gyalogné Veres Katalin és tanítványai koncertje

 

6. Várkert, Food & Drink Stop

Gyulai pálinkák – szomolyai fekete cseresznye, kajszibarack, jonatán alma, tölgyfahordóban érlelt szilva, erdei meggy, Mélyvíz vilmoskörte

Gyulahús-kóstoló – Gyulai grillkolbász-mix

Kézműves gyulai sörök – Corner prémium kisüzemi sörök, négyféle csapolt sör, üveges sörök és sörpárlat

 

TÉRZENE és KONCERTEK a Rondella Teraszon

Szeptember 18. (péntek)

16:00–18:00

Térzene sorozat: LituusRézfúvós Kvintett koncertje

19:00–22:00

Bibuczi zenekar koncertje

 

Szeptember 19. (szombat)

20:00–23:00

Torony Band koncertje

 

Standok nyitvatartása:

Szeptember 18. (péntek): 13:00–21:00

Szeptember 19. (szombat): 10:00–21:00

 

Tourinform Iroda nyitvatartása:

Szeptember 18. (péntek): 9:00–19:00

Szeptember 19. (szombat): 9:00–19:00

 

ZDELÁTOGATÁSOK

Gyulai Pálinka Manufaktúra:

Főzdelátogatás főzőmester közreműködésével. Szakmai bemutatók, pálinkatörténeti előadások. Pálinkakóstoló okleveles pálinkabíráló közreműködésével. Pálinkakóstolás itallap alapján.

Ingyenes transzfer nem csak szállóvendégek részére.

Indulás: Hunguest Hotel Erkel elől (Várkert u. 1.)

Szeptember 18. (péntek): 15:00 és 17:00 

Szeptember 19. (szombat): 11:00, 15:00 és 17:00 

Felszállási lehetőségek:
Aqua Hotel előtt: minden járat indulását követően öt perccel
Komló Hotel parkolójában: minden járat indulását követően 10 perccel
A járatokon a maszk viselése kötelező!

 

Viharsarki Sernevelde:

Sörkóstolóval egybekötött főzdelátogatás.

Részvételi díj: 1 500 Ft/fő, mely két pohár szabadon választott csapolt sört tartalmaz.

Szeptember 18. (péntek): 12:00–20:00-ig kétóránként

Szeptember 19. (szombat): 12:00–20:00-i kétóránként

Indulás: Almásy-kastély mellől, elektromos kisbusszal

A járatokon a maszk viselése kötelező!

 

Elixbeer Sörfőzde:

Sörkóstolóval egybekötött főzdetúra és a gyulavári kastély megtekintése.
Részvételi díj: 2 900 Ft/fő

Szeptember 18. (péntek): 12:00–20:00-ig kétóránként

Szeptember 19. (szombat): 12:00–20:00-i kétóránként

Indulás: a 4. állomástól (Kossuth Lajos u. – Patrióta terasz), kisvonattal

A járatokon a maszk viselése kötelező!

 

PROGRAMOK

Vezetett gasztroséta a gyulai ízek világában

Idegenvezető által kalauzolt, különleges történelmi, főképp gasztroélményeket felvonultató séta a standoknál (egyénileg fizetendő) kóstolási lehetőséggel.

Séták indulása:

Szeptember 18. (péntek): 15:00, 17:00 és 19:00 

Szeptember 19. (szombat): 10:00, 12:00, 14:00, 16:00 és 18:00 

Indulás: az 1. állomástól (Kossuth L. tér, Magyar Pálinka Háza)

Részvételi díj: 1 500 Ft/fő

Fizetés: a Tourinform Irodában (Kossuth Lajos u. 7.) vagy az 1. állomáson

A Biztonságos Gyulai Szálláshelyek vendégei számára a program ingyenes.

 

Pecsétgyűjtő játék:

A sorsolások időpontjai:

  • 1. sorsolás időpontja: szeptember 18. (péntek) 22:00 

Helyszín: várkert, színpad – koncert közben

  • 2. sorsolás időpontja : 2020. szeptember 19. (szombat): 22:00

Helyszín: várkert, színpad – koncert közben

 

Gyulai kvíz – érdekes kérdések és játékos feladatok, pálinkázással

Helyszín: Világóra

Szeptember 18. (péntek): 15:30–16:00 és 18:30–19:00

Szeptember 19. (szombat): 15:30–16:00 és 18:30–19:00

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)