Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kihirdették az Év Pálinkás Bonbonja Verseny győzteseit szombaton a Gyulai Pálinkafesztivál keretében a Hunguest Hotel Gyulában.
Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében kiemelte, Gyula városában a cukrászat és a párlatkészítés is évszázados múltra tekint vissza, a szakma képviselői pedig ezzel a gazdag örökséggel lépnek párbeszédre.
Fabulya Attila, az Év Pálinkás Bonbonja verseny igazgatója elmondta: négy évvel ezelőtt ötlött fel bennük a gondolat, hogy Magyarországon elsőként rendeznek olyan versenyt, amely összekapcsolja a bonbonokat és a pálinkát. A szakma részéről hamar megtalálták a támogatást, idén pedig már négy kategóriában hirdették meg a megmérettetést.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A 2026-os év legjobb pálinkás bonbonja a MyChoccy Csokoládémanufaktúra fűszeres kajszibarack-pálinkás édessége lett. A közönségdíjat a Chocofive Kft. feketeribizlis-vaníliás bonbonja kapta. Mindkét édességbe a Sáppusztai Pálinkafőzde itala került.
A legjobb krémtöltelékes bonbonnak szintén a MyChoccy Csokoládémanufaktúra kajszibarackos édességét választották, a legjobb vilmoskörtével készült csokoládét pedig ugyancsak a budapesti manufaktúra készítette.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A legjobb párlattal készült bonbon a Harstol Kft. édessége lett, a legjobb oktatási intézményben készült bonbont pedig a Kaposvári Szakképzési Centrum Széchenyi István kereskedelmi technikumának diákjai készítették.
Gyula város különdíját a Hunguest Zrt. Cseppnyi éden elnevezésű csokoládéja kapta, a Gyulai Várfürdő elismerése a Trojan Food Kft.-hez került a Somos rapszódia fantázianevű bonbonért.
A NAK Békés Vármegyei Igazgatósága a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos technikumában készült uborkás-lime-os ginbonbonját díjazta, a NAV Békés Vármegyei Igazgatósága a Bernáth Kálmán-középiskola által nevezett Vilmos bonbonnak adott különdíjat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

























