Komoróczki Aliz elmondta: azt tapasztalják, hogy Gyula belvárosa veszített korábbi vonzerejéből. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt 10–20 évben jelentősen megváltoztak mind a turisták igényei, mind a helyiek szokásai. Más élményeket keresnek a városba érkező vendégek, miközben átalakult a helyiek életvitele, bevásárlási és szabadidő-eltöltési szokásai is. Ami 10–20 évvel ezelőtt még vonzóvá és élettel telivé tett egy belvárost, ma már önmagában nem feltétlenül elegendő.
Kifejtette: a gyulai önkormányzat, valamint a vállalkozók is szerveznek programokat, rendezvényeket, ezeket szeretnék egy egységes, összehangolt élménytérré alakítani.
A Belvárosi Korzó ezért nem egyetlen beruházást vagy rendezvényt jelentene. A cél, hogy a közterek fejlesztése, a programok, a vendéglátóhelyek és üzletek kínálata, valamint a helyi közösségek aktivitása egymást erősítse, és a belváros ne csak egy-egy rendezvény idején, hanem a hétköznapokban is élettel teljen meg.
Az ügyvezető hangsúlyozta: a cél az, hogy a helyieknek és a turistáknak is több okuk legyen végigsétálni a Romantika terasztól a Kossuth térig tartó belvárosi szakaszon, közben megállni, időt tölteni, betérni az üzletekbe, vendéglátóhelyekre, és felfedezni a belváros kevésbé ismert pontjait is.
Komoróczki Aliz elmondása szerint külföldi és hazai példákat, jó gyakorlatokat is megvizsgáltak, hogy meghatározzák a konkrét fejlesztésre szoruló területeket.
Az elképzelések szerint a vár és az Almásy-kastély környékétől a belváros felé haladva már a Romantika terasznál egyfajta belépési pont fogadná a látogatókat. Itt egy digitális információs pont segítségével mindenki tájékozódhatna arról, milyen programok és lehetőségek várják a Belvárosi Korzó további területein.
A tervek között szerepel a környezet és a növényzet megújítása, árnyékosabb, a nyári hőségben is kellemesebb környezet kialakítása, street art alkotások és fotópontok kialakítása, kisebb programok, helyi közösségek és egyesületek bemutatói, valamint a területen működő üzletek és vendéglátóhelyek aktívabb bekapcsolása is. Utóbbi része lehet például a nyári időszakban a sziesztás nyitva tartás alkalmazása, vagyis hogy a vállalkozások a déli, kevésbé forgalmas órák helyett késő délután és este hosszabb ideig tartsanak nyitva.
A terv része egy fiatalos, trendi Belvárosi Korzó minimárka kialakítása is, amely egységes megjelenést ad a kezdeményezésnek. A későbbiekben ezen a márkán keresztül, összehangoltan kommunikálják a Korzóhoz kapcsolódó programokat, helyszíneket, vállalkozói ajánlatokat és egyéb lehetőségeket.
Mint mondta, a Belvárosi Korzó projekt jelenleg tervezés alatt áll. A megvalósítást előkészítő munkacsoport magában foglalja az önkormányzatot, az érintett önkormányzati cégeket és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-t. A tervezésbe és a megvalósításba a területen működő vállalkozások is bekapcsolódhatnak.






















