Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő szerint politikai kommiszárt neveztek ki a Gyulai Tankerületi Központ élére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. november 03. 10:51
Görgényi Ernő szerint politikai kommiszárt neveztek ki a Gyulai Tankerületi Központ élére
Gyarmathy Zsoltot mindössze hét iskola nevelőtestülete támogatta

Politikai komisszárt nevezett ki a Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter miniszter a Gyulai Tankerületi Központ élére Gyarmathy Zsolt személyében – írta hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.

A városvezető úgy fogalmazott, Lannert Judit semmibe veszi a pedagógusok véleményét, hiszen a nevelőtestületek szavaztak a pályázókról, de ezt a miniszter nem vette figyelembe, ugyanis Teleki-Szávai Krisztinát tizenhat iskola nevelőtestülete támogatta, Gyarmathy Zsoltot pedig mindössze hét.

„A pályázat beadása előtt a Gyulai Tankerület iskoláinak igazgatói titkos szavazással, Teleki-Szávai Krisztina távollétében, egyhangúan úgy határoztak, hogy támogatják azt, hogy az igazgató asszony pályázzon és folytassa a munkáját. Az iskolaigazgatók tehát százalékban kiálltak Teleki-Szávai Krisztina mellett.” – hangsúlyozta Görgényi Ernő.

Kiemelte: Teleki-Szávai Krisztina sosem volt politikus, nem volt tagja politikai szervezetnek, semmilyen politikai tevékenységet nem folytatott. A Harruckern-középiskolában tanított, onnan ment át a tankerülethez és szakmai alapon lépett előre, míg végül ő lett az igazgató.

„Gyarmathy Zsolt 2024-ben a Tisza Párthoz köthető szervezet képviselő-jelöltje volt a gyulai önkormányzati választáson. Mint ahogyan most a pedagógusok többsége nem támogatta, akkor a választópolgárok többsége sem kért belőle. Gyarmathy Tisza-sziget tag, közismert tiszás aktivista. Stílusa miatt nem túlzás úgy fogalmazni, hogy hírhedt tiszás aktivista, élénk pártpolitikai tevékenységet folytat.” – tette hozzá.

Aláhúzta: Gyarmathy megítélése a gyulai pedagógusok körében különösen rossz, főleg ott, ahol már volt korábban vezető. Pályázatát egyetlen gyulai általános iskola nevelőtestülete sem támogatta és nem támogatta az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestülete sem. Gyarmathy igazgatóhelyettes volt az egykori összevont mamutintézményben, a GYAKI-ban, amely a gyulai általános iskolákat és a művészeti iskolát foglalta magában.

Mint írta, talán az ott folytatott tevékenységével lehet összefüggésben az is, hogy nemrég egy másik pályázatát is elutasították a gyulai pedagógusok, amikor az 5. számú általános iskola vezetésére pályázott, akkor mindössze hét igen szavazatot kapott a huszonöt fős testülettől.

„A kormány azt ígérte, hogy párbeszédet folytat a pedagógusokkal és figyelembe veszi a véleményüket. A valóságban a véleményezés csak egy színdarab volt, a miniszter a pedagógusok véleményét semmibe vette. Ezek után nyilvánvaló, hogy nem tisztességes és nem szakmai alapú döntést hozott a miniszter Gyarmathy kinevezésével, hanem egy politikai komisszárt nevezett ki a Gyulai Tankerület élére. Ez szégyen.” – írta Görgényi Ernő.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)