nemes célt támogatott könyvadományával az erkel-gimnázium végzős osztálya
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Mintegy százezer forint értékű könyvadománnyal gazdagodott a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium könyvtárállománya. A könyvcsomagot Zámori Ida intézményvezető és Farkasné Csató Katalin intézményvezető-helyettes vette át szeptember 16-án.
Zámori Ida elmondta, örömmel vették a felajánlást, hiszen az intézmény számára is kiemelten fontos, hogy a diákok megszeressék a könyveket. A könyvcsomag segítségével pedig könnyebbé válhat az olvasóvá nevelés.
Neset Adrienn ötletgazda kifejtette, egy könyvesboltban tett látogatás során szerzett élmény hatására jött az ötlet, amikor is két fiatal lány a zsebpénzét összetéve sem tudott megvásárolni egy neki tetsző kötetet.
– Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a vírushelyzet miatt összegyűlt és el nem költött osztálypénzt egy nemes célra fordíthatnánk. Az ötletre áldását adta a 12/D diák- és szülői közössége is. A következő lépésben az osztályfőnökkel és az intézmény könyvtárosával egyeztetve elkezdtük a kötetek összegyűjtését – sorolta.
A könyvcsomag főként kortárs írók és magyar szerzők köteteit tartalmazza, az összeállításnál kikérték a diákok véleményét is. A mintegy százezer forintnyi felajánlásnak köszönhetően, közel negyven darab könyv érkezett az Erkel-gimnázium könyvtárába.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos