Gepidák, avarok, astingok, alánok, szvébek, szarmaták, herulok, rugiak, sadagarok. Népek a múltból, népek, akik itt éltek egykoron a Kárpát-medencében. Művelték a földeket, településeket hoztak létre, kultúrákat alkottak. Ma már csak régészeti leletekből, bizánci krónikákból, múzeumi kiállításokból és történelmi tárgyú könyvek lapjairól ismerhetjük nevüket, történetüket. Mind eltűntek a történelem forgatagában, elpusztultak, vagy beolvadtak más népcsoportokba. Mindannyian a népvándorlások korának nevezett időszakban éltek itt. Ebben a korban tette meg a magyar nép is hosszú-hosszú útját az ázsiai sztyeppéktől a Kárpát-medencéig. Mi azonban itt vagyunk, Tisztelt Ünneplő Magyarok, és a mi régészeink tárják fel, a mi muzeológusaink állítják ki azokat a leleteket, melyek az előttünk itt élt népek létét igazolják, a mi íróink írják meg történetüket. Mert mi, magyarok, megmaradtunk, a történelem dicső és tragikus fordulatain át megőriztük létünket és államiságunkat. Azt az államot, melyet első szent királyunk, István alapított.
De mi a titok? Mi miért létezünk mai is, hogyan lehet, hogy ezer év után is fennáll államunk, melyet már alapításától kezdve oly sokan akartak elpusztítani? Hogyan lehet, hogy történelmünk nem mások által írt régmúlt, hanem azt a ma élő magyarok nemzedékei is írják cselekedeteikkel és a ma élő és alkotó magyarság a közös jövőnket építi rendületlenül?
A titok kultúránkban és Szent István életművében rejlik.
A honfoglaló magyarok, miután évszázadokon át törzsszövetséget alkotva vándoroltak, a Kárpát-medencéhez érve már egy nyelvét és szokásvilágát tekintve egységes, politikailag jól szervezett, erős központi irányítás alatt álló, egységes nép harcosaiként jelentek meg. Ezekre az alapokra építette Géza fejedelem és művének beteljesítője, Szent István az apostoli magyar királyságot. Ezt ünnepeljük évről évre Szent István napján, ünnepeljük eleink álmainak beteljesülését, és reméljük a mi álmaink megvalósulását.
Ismerjük a mondák világából az ősi magyar fejedelem, Ügyek felesége, Emese álmát. A gyermekét váró Emesének álmot sugallt a turulmadár, melyben az asszony méhéből idegen földön kiterebélyesedő folyó eredt. Ez az álom azt jelentette, hogy születendő fia kivezeti népét Levédiából, új hazára lelnek és utódai dicső királyok lesznek. A gyermek neve Álmos lett, Árpád apja. S valóban, új hazára leltek, és utódaik ma is dicső uralkodókként élnek emlékezetünkben.
És ismerjük Géza fejedelem álmát is a legendák világából. Géza fejedelmet álmában Szent István első vértanú képében látogatta meg Isten küldötte, aki tudomására hozta: fia fog születni, akit a keresztségben Istvánnak neveznek majd. Azt is tudatta a hírnök, hogy Géza vérrel szennyezett kezei miatt nem viheti végbe a térítés nagy művét, ezt fiára kell hagynia.
Az álom valósággá vált.
Két világtörténelmi korszak határán kellett felismerni a nemzet érdekében álló helyes döntést. Az első nagy globalizációs erő, a Római Birodalom hanyatlása után ekkortájt indult hódítani útjára a kereszténység, mely azonban nem fizikai hatalom volt elsősorban, hanem lelki, szellemi erő, erkölcsi talapzat. Ez a lelki, szellemi erő magához vonzotta a magyarságot. A magyar vezető rétegek sorra keresztelkedtek meg, így már Géza fejedelem is. A magyarság felismerte, hogy a fennmaradás záloga a keresztény kultúra.
E felismerés mellett azt is el kellett dönteni, hogy két birodalom, a Bizánci Birodalom és a Német-Római Birodalom közül melyiket választjuk. Géza és Szent István ez esetben is meglátta és meghozta a jó döntést, amikor a nyugati kereszténységet választotta és István Rómától kért koronát. Géza álmát beteljesítve apostoli szent királyunk végbe vitte a térítés nagy művét és Magyarországot az európai államrendbe illesztette. Ez elsősorban nem egy hatalmi központ, hanem egy értékrend melletti elköteleződés volt, ezért állta ki az idők próbáját.
Szent István mindezzel nem csupán államot, de a népből nemzetet is alkotott. Edmund Burke szerint „a nemzet az élők, a már holtak és a még meg nem születettek közötti társas viszony”. Az István korában még meg nem született későbbi nemzedékekre várt a szent király művének kiteljesítése és megszilárdítása. Bár a középkorban erősebb volt a koronához tartozás érzése, mint a nemzethez tartozás érzése, a magyarság esetében azonban segítette a nemzettudat megerősödését ázsiai eredetünkből származó egyfajta európai különállásunk. Mert Európa nem várt bennünket oly nagy szeretettel, egyfajta keleties menyasszonyként tekintett ránk. Ady írja: „Egy nóta csal. Rég dalolhatta / Szent Ázsiában szép, vad, barna lány, / Egy illat űz, csodavirágból / Lehelte tán be egyik ősanyám…”
Gyurkovics Tibor szerint „Ezt a keleti fajtát el kellett fogadtatni Európával. Hunyadiaknak, Nagy Lajosoknak, s nemcsak elfogadni, hanem egyetlen nagy kegyelmi-öldöklős pillanatban saját magunknak fejünkre tenni az európai koronát, tűzzel-vérrel, öngyilkolással, szervezéssel, bele kellett verni a saját fejünkbe ezt a magyar koronát; országjogot, szentséget kellett teremteni, múltat teremteni hosszú évszázadokra. Ez a mi múltunk. Így bizony nem csak vagyunk és leszünk, hanem voltunk is, mint legyőzhetetlen múlt. És ezt egyedül és főleg … bizony … Szent István csinálta.”
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Szent István politikai egységet is teremtett. Ez szükségszerű oly nagy időkben, amikor átalakulóban van a világ, mert ily időkben biztos kézzel való, határozott vezetést igényel a nemzet mindenekfelett való érdeke. A viharos tenger amúgy is dobálja a hajót, nincs szükség olyanokra, akik ráadásul még rángatnák is a kormányt, mert semmi sem jó nekik, semmi sem tetszik nekik, ami a hajón történik. Mindent jobban vélnek tudni, mint a kapitány, s bár mindegy nekik, hogy melyik kikötőbe tart a hajó, csak ők kormányozhassák. Nekik nem számít, hogy Bizánc, vagy Róma, Isztambul vagy Bécs, Moszkva vagy Brüsszel a cél, csak egy számít: ők parancsoljanak a hajón, legyen az bármilyen kicsi. Ez a típus is végigkísérte a történelmünket. A nemzet javát pedig azok szolgálják, akiknek térképén nem birodalmi központok, hanem időtálló értékek mutatják az utat. Az időtálló értékek rendszere kultúránkban rejlik, nemzetmegtartó kultúránkban. Ez az az iránytű, amely megmutatja a helyes utat, amely esetében nem cserélődnek a pólusok, mint ahogyan a birodalmak erősorrendje előbb utóbb mindig megváltozik.
Csoóri Sándortól egyszer azt kérték az Egyesült Államokban, hogy néhány mondatban mutassa be egész nemzetünket, hiszen alig tudnak rólunk valamit. Innen átadom a szót a költőnek. „Néhány mondatban ezer évet, amelyhez viszonyítva Amerika szinte kiskorú földrész? Megtántorodtam a föladattól, de az embert szorultságában a Fennvaló ki szokta segíteni. Engem is kisegített. Így kezdtem tájékoztatómat: Magyarország ezeréves európai állam. Népe, Ázsiából érkezve, a történelmi népvándorlás idején hódította meg a Kárpát-medencét. Új hazájában fölvette a kereszténységet. Ezeresztendős történelmét két részre oszthatjuk. Az első ötszáz év hihetetlenül sikeres volt; a második ötszáz év sikertelen, tele tragédiákkal, forradalmakkal, leveretésekkel, megcsonkításokkal a legújabb időkig. De mivel szellemében és kultúrájában István királytól a legutóbbi időig egységes volt, elmondhatjuk róla, hogy egyedüli ország a történelemben, amely ugyanannyi szentet adott a középkori Európának, mint ahány Nobel-díjast a huszadik századi emberiségnek. … A középkor és a legújabb kor ilyen meghökkentő hasonlósága, sőt azonossága nem véletlenszerű fejlemény. Az a szellemiség kapcsolja őket össze századok elmúltával is, amely a Szent István-i eredet mélységeiből tör föl újra és újra.”
Tisztelt Ünneplő Magyarok!
Mint ahogyan birodalmak jönnek-mennek, úgy a korszellemek is könnyű divat módjára változnak. A Szent István-i állameszme arra is tanít, hogy döntéseinket csak olyan értékrendre alapozhatjuk, amely kiállta az idők próbáját. Az elmúlt száz évben Keletről és Nyugatról egyaránt elárasztottak bennünket olyan ideológiák, melyek több, mint egy millió magyar ember elvesztésében megnyilvánuló súlyos leckeként figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a tetszetős, de a múltat eltörölni igyekvő, az ősök szobrát ledöntő eszmék az emlékművek után álmainkat is romba döntik.
Nekünk, magyaroknak tisztelnünk kell országépítő elődeinket, az általuk lefektetett keresztény-nemzeti kulturális alapokra szabad csak építkeznünk, mert csak az a szilárd fundamentum. Szent II. János Pál pápa mondta a Hősök terén: „Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát.”
A költőtől pedig jól tudjuk: „a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.”
Isten éltessen, Magyarország, boldog születésnapot, édes hazánk!
