Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyulai vasútállomás felvételi épületének felújítása után kezdődhet el a létesítmény előtti tér átalakítása – hangzott el június 11-én a városházán tartott közmeghallgatáson.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. szegedi területi igazgatóságának vezetője, Mondi Miklós, a felvételi épület felújításának előzményeiről és részleteiről beszélt az eseményen. Felidézte, a vasútállomás átépítésének az ötlete 2012-ben vetődött fel először Görgényi Ernő gyulai polgármester részéről. A megvalósíthatósági tanulmány 2016-ban, a tervezési program 2019-ben készült el, az építési engedélyt 2021-ben adták ki, 2022-ben pedig elkészültek a kiviteli tervek. A folyamat 2022-ben az orosz–ukrán háború kitörése miatt megtorpant, de 2024-ben újraindult.
A szakember emlékeztetett, a kivitelezést idén januárban kezdte el a Jánosik és Társa Kft., a munkálatok 16 hónapon át, 2027 májusáig tartanak. A fejlesztés a MÁV mintegy egymilliárd forintos saját forrásából valósul meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A területi vezető ismertette, az 1871-ben létesült, jelenleg lapos tetős felvételi épület az eredeti, nyeregtetős formáját nyeri vissza. A beruházásnak része az energetikai korszerűsítés, a homlokzat felújítása és az akadálymentesítés is. Elválasztják egymástól az utasforgalmi és a vasútüzemi funkciókat, utastájékoztatási rendszert építenek ki, 80 kerékpár tárolására alkalmas, fedett B+R parkolókat létesítenek, továbbá utasmosdókat és az emeleti szolgálati lakások helyén műhelyt, irodákat alakítanak ki.
Mondi Miklós jelezte, előkészítés alatt áll a peronfelújítás, valamint a Békéscsaba és Gyula közötti vasútvonal villamosítása, jelenleg a műszaki vizsgálatok folynak.
Mondi Miklós, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. szegedi területi igazgatóságának vezetője
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Görgényi Ernő érdeklődésére elmondta, a Szeged és Békéscsaba közötti vonal villamosításának tervezése több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Hozzátette, több tanulmányterv is készült, de 2016-ban „lekerült a napirendről” a beruházás.
Kifejtette, a Békéscsaba és Gyula közötti vonal villamosítása „még régebbi igény”. A fejlesztés révén átszállás nélkül lehetne közlekedni Budapest és Gyula között, ehhez azonban vágányokat kellene áthelyezni.
A területi vezető bizakodó a tervezett beruházások kapcsán, mint mondta, ha meglesznek a szükséges források, elindulhat a villamosítás.
Ide jön a szöveg....
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A vasútállomás előtti tér felújítási terveit az azokat készítő Köz-Terv Kft. ügyvezetője, Tóth Gábor ismertette a közmeghallgatáson. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében valósul meg, az önkormányzat által elnyert, csaknem egymilliárd forintos támogatásból.
Az ügyvezető felelevenítette, az átépítéstől 2019-ben kezdődtek az egyeztetések, az első tanulmányterv 2020-ban készült el, majd több változatot is kidolgoztak. A végleges terv jelenleg engedélyezési szakaszban van, várhatóan idén év végére építési engedélyt kapnak, és megkezdődhet az előkészítése a közbeszerzési eljárásnak, ezután véglegesítik a kiviteli terveket. Tóth Gábor reményei szerint az állomás felújításának befejeztével elkezdődhet a tér átépítése, a két beruházás ugyanis egymásra épül, így elkerülhetik a „káoszt”.
Tóth Gábor, a Köz-Terv Kft. ügyvezetője
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szakember a részletekről elmondta, a Halácsy utca és a Béke sugárút kereszteződésében álló háromágú csomópontban körforgalmat alakítanak ki, új taxivárakozót, az autóknak 54 parkolót, a buszoknak két megállót létesítenek, továbbá új járda- és kerékpárútszakaszok is épülnek. A beruházásnak része a hírközlési, az elektromos, valamint ivóvíz- és a szennyvízhálózat átépítése is.
























