Gyulai Hírlap - Pornópromó

A Gyulai Várszínház 57. évadának idei második bemutatója a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal közös produkció volt. Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátékát tizenöt jelenetben tekintettük meg szünet nélkül.

A két főszerepet Imre Éva (Pornó, Lány) és Sinkó Ferenc (öreg Anti bácsi, Ember-Férj, Görény szomszéd) alakították. A díszlet- és jelmeztervek Bocskai Gyopár munkái. A zenét Cári Tibor szerezte, akinek színpadra szánt dallamait az idei évadban még hallhatjuk önálló est keretében is. A koreográfiai munkát Sinkó Ferenc vállalta. A darabot a Gyulán már jól ismert rendező (Az öreg halász és a tenger, 2019), Árkosi Árpád vitte színre.

Annak, aki pikáns, meztelen jelenetekre váltott jegyet a cím alapján, csalódnia kellett, aki viszont komoly színházi koncepcióra, elgondolkodtató díszletekre, mélyen filozofikus üzenetekre számított, nyert. A pornó itt egy színésznő fedőneve, a kukkolás rendszerének felépülése, az intimitás és empátia totalitárius megszűnése, hideg ügynöki konspiráció, abortusz, karácsony, erőszak, hatalmi szorítás. A pornótól „nem félni tilos”, a darab a politikai pornográfia legmélyebb bugyra. Ugyan van benne egy pornófilmrészlet, de amint a fiú és lány testét megérinti a fény, igaz szerelembe esnek. A stáb az őszinte és tiszta érzések láttán kétségbeesetten elmenekül. Az eredeti alaptörténet szomorúsága rátelepszik a darabra, és egy kegyetlen – tulajdonképpen – monodrámát eredményez. A világszerte tanító kolozsvári egyetemi tanár, Visky személyes tragédiáját – harmadik gyermekük karácsony előtti anyaméhbe veszését 1989-ben – Árkosi növeli az ember tragédiájává 2020-ban: „A diktatúra / nem kivételes állapot, / az a kivételes, ha nincs, / ha nem diktatúra van, / hanem szabad a tér. // Nem arra nincs magyarázat, / hogy miért van diktatúra, / hanem arra, / hogy miért nincs éppen, / amikor nincs, / ha éppen nincs; / de kétlem, / hogy ne volna, / amikor nincs…”

„Pornó” a rendszerváltást közvetlenül megelőző romániai éra egyik megfigyelt Célszemélyének, egy különc erdélyi színésznőnek a fedőneve. Az ún. F.N. Dosszié – Jelentés részleteiből válik követhetővé a történet: személyiségi jogok tiprása, lehallgatás, öngyilkosságba hajszolás, intellektuális ellehetetlenítés. A kezdő időt néhány nappal a kommunista rezsim bukása előttre tehetjük: 1989. október 6., péntek, 19.00. A Célszemély imádja a színházat, a fényeket (Istent, aki Nagy Néma Világosítóként teremt), a melegséget, a lágy érintést. Naivan rajong a szabadért és a szabadságért. Szabadtéri előadást tart az utcagyerekeknek a Hóhér háza romjai között. Nemzeti identitásra való tekintet nélkül gyűlnek köré mind többen a „kis koszosok” (kezdetben 18 fő, javarészt romák), afféle kölykök a hátsó udvarból, később már felnőttekkel együtt, összesen 43-an. 12 nappal később a felnőttek már élelmet és ruhát is hoznak a gyerekeknek. Az eseményekről december 11-étől már az ellenségesnek számító külföldi rádióadók is tudósítanak (a BBC és a Szabad Európa Rádió). Mindent átleng a titkosrendőrség hallgatag jelenléte – két színpadi, fekete ruhás, marcona szekusalak személyében. Emellett részletekben hallhatók a Kispap fedőnevű ügynök jelentéseinek igaztalan, félreértelmezett ideológiából táplálkozó, dühfakasztó sorai. Mindenben ott a diktatúra, képesek a maguk szájíze szerint megmagyarázni a világot: az Anti nem az Antal beceneve, biztosan egy rendszerellenességet rejtő álnév, egy férj temetése szintén valóságos rendszerellenes tüntetéssé fajul, hovatovább az utcaszínház önmagában is felforgató és államellenes. Mindenkit mindenhol megfigyelnek: Görény szomszéd ezért csak vízcsobogás hangja mellett hajlandó beszélgetni, mert tudni véli, hogy a panellakás be van poloskázva. Pornó ebben a kis panelben tölti mindennapjait férjével, Emberrel.

Az egyik előadása végén a Célszemély bejelenti, hogy „áldott állapotban” van, megmutatja a gyermekeknek a hasát, akik megsimogatják. 1989. december 13-án a belügyi szervek erőszakkal az osztályukra viszik a lányt, ahol a vizsgálat kideríti, hogy egy szeptikus sokk következtében a magzat elhalását, amelyet egy műtéti beavatkozás talán megmenthetett volna az abortusztilalom ellenére – a Lány naivan, az őrület határán az operáló orvosokat is Napraforgóknak nevezi. Az elhalt magzat szimbóluma Picúr, a Lány gyerekkori angyalának csontváza. A nézők feje fölül engedik le hintán, hogy a Lányt egy félreérthetetlen haláltánccal vigye magával is a másvilágra, ahol a diktatúra terhe alatt összeroppanó, öngyilkosságot elkövető Ember és a soha meg nem született, békével érkező, vágyott kisfia várják. Teljes, koncentrált fényből a teljes sötétbe! Pornó, Ember és a Gyermek a maguk bűntelenségével biblikus módon (Krisztust és Máriát formálva) veszik magukra a büntetést, így tisztítva meg az emberiséget súlyos bűneik alól, megmentve a túlélőket, tulajdonképpen minket, a nézőket is.