Gyulai Hírlap - Az Arany család tragédiája

Döbrentei Sarolta drámáját mutatta be közösen a Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A darabot Vidnyánszky Attila rendezte.

A rendező személye garancia volt a mélyebb tartalmú mondanivaló bemutatására. Az atmoszférateremtő ereje most is kiválóan érvényesült. A nézők egy félhomályos, füstös, falusi miliőbe érkeztek, ahol mindent folyamatosan belepett az emlékezés pora, a háttérben olykor-olykor megfordult az élet körforgását és súlyosságát szimbolizáló malomkerék. Az Arany család nagyszalontai viskója egyaránt szolgált szülőszobaként, temetőként, templomként és mulatságok helyszíneként, remekül használták ki a teret. Sokszor éreztem azt, hogy noha egy háromdimenziós előadást nézek, beszippant magába a tér, visszarepülök az időben, Aranyék tragédiáját személyesen és interaktívan élhettem át.

Keretes szerkezetű történetben gondolkodott a rendező. Az elején Sára asszony (Söptei Andrea) és férje, György (Szarvas József), Misikét, a hetedik gyermeküket temetik. Sára teljesen befásult – sírni is képtelen, György pedig már régen összeomlott, elfogadja rezignáltan az isteni gondviselés csúnya tréfáját. Mondhatnánk, hogy a gyermekáldás bősége isteni kegyelem, ugyanakkor nyolc gyermeket temetni egy végeláthatatlan tragédiasor. Nem segít a tiszteletes, Demeter Mór (Berettyán Sándor), lelkipásztor vigasztaló szava sem. Prédikációi csupán gépiesen ismételt és öncélú védőbeszédek az Úr nevében, később önmaga is meghasonlik emiatt, otthagyja a gyülekezetet, helyette majd egy idős lelkipásztor (Varga József) keresztel. Egyre inkább érezhető, hogy Nietzschének volt igaza: „Isten halott”. A malasztot – a számunkra racionálisabb világhoz jobban köthető – orvos, Miksai Tibor doktor (Tatai Sándor) tehetetlensége – és tehetségtelensége – sem oldja.  Kérdés, hogy az ember tehet-e egyáltalán valamit? Köztudott, hogy a Semmelweis előtti 19. században erősen magas volt a gyermekágyi halandóság. Ugyanakkor felfoghatatlan, hogy egy családban nyolc gyermeket temettek el, és még mindig akadt vállalkozó kedv. Sejthetjük a hátterét, így nem halt ki még az emberiség.

Az újítók hoznak a világba fejlődést, a letargiába némi színt. A hirtelen a közösségben megjelenő, felvilágosult, liberálisabb, de mindenképpen földhözragadtabb Demeter Bendegúz (Ruszuly Ervin), a tiszteletes unokaöccse büszkén vállalja, hogy ateista. A kolozsvári fiatal lázadó szavai és kölcsönkönyve hamar áttérítik az olvasni is megtanuló, hitében erősen megingó, majd a hitetlenségét is nyíltan megvalló Sára asszonyt. Noha vélhetően szerelmi házasságban él férjével, sokáig már György sem bírhatja e fájdalomban fogant jajjhalmazt, a reménytelenséget, a földi siralomvölgyet. A „pallón átsuhan” némi népi babonás boszorkányság, a református családot megérinti a pogány hitvilág – itt tudatosul először egyértelműen, hogy az Arany-verseknek, -balladáknak is emléket állítanak szövegrészletekkel (Hídavatás, Ágnes asszony, A walesi bárdok, Az örök zsidó stb.). Györgyöt megkísérti Erzsike (Márton Emőke-Katinka), aki viszont nem szerelmi házasságban él a jóval idősebb doktorral, eddig gyermektelen, bár kiderül, nem meddő. Áldott állapotát azonban nem az idős orvosnak, nem is Györgynek, hanem Bendegúznak köszönhetjük. György hűséges marad és hívő. Utolsó kísérletet tesz a gyermeknemzésre. Sára asszony is áldott állapotba kerül, már a következő temetésre készül, hiszen elkerülhetetlennek tartja az elkövetkező sorscsapást, de Isten mégis megtartja a csecsemőjüket, aki fiú, és a keresztségben a János nevet kapja. A kör bezárult, az új gyermek megszületett megváltani a családot. A szülei mélyen vallásossá válva nyilvánvalóan tisztában voltak vele, hogy a héber Yohhanan névből származó János jelentése „Jahve megkegyelmezett”.

Az már egy másik történet, hogy mennyit szenvedett a világirodalmi magasságokba emelkedő fiuk is e terhelt családból érkezve. Vándorszínészként édesanyja halálára érkezett haza, apja vakulását is megélte. 48 éves, amikor meghalt a lánya, unokája halálát pedig éppen elkerülte (4 évvel), hiszen életének 66 évében kötötte a Jóisten kévébe. Születésének körülményeiről azonban kevesebbet hallunk az iskolákban, ezért éreztem egyszerre hiánypótlónak, megrendítőnek és nyomasztónak az előadást.