Fotó: Gyulai Hírlap
Történetünk éveiben nagy divat volt az országban az asztaltáncoltatás, a hóbortból Békés vármegye sem maradt ki. Minekutána nyaranta beállt az uborkaszezon, és az országgyűlés kapuját bezárták, a főurak, kiknek nem volt már kedvük elkocsikázni nejük társaságában Bad Ischlig, vidéki kastélyaikba vonultak vissza, ahol unalmukban mindenfélére ráértek.
Egyik alkalommal Gyula város egyik ősi cukrászdájában, a vén Reinhardtban is megtáncoltatták az asztalt. A kis biedermeier portéka ekkor árulta el nekik azt is, hogy a vár alatt hatalmas aranykincset ástak el az osztrák elől menekülő törökök.
A középkori erőd a Fehér-Körös által közrezárt szigetre épült fel téglából, így kánikula idején kellemes menedéket nyújtott a kastély mindenkori tulajdonosának. A cifra lábú asztal üzenete így elsősorban a daliás Almásy gróf fülét ütötte meg. És bár Dénes megmosolyogta a dolgot, kíváncsisága nem hagyta aludni. Maga mellé vett két földmunkást, hogy még aznap éjjel aláássa velük a teljes várat.
Nem is kellett sokat bajlódniuk ahhoz, hogy egyikük kapája kiforgasson a talajból egy hatalmas kondért. A felfedezésnek nagyon megörültek, ám amikor belenéztek, azt látták, hogy néhány rovaron kívül semmi sincsen benne.
Na nem baj, legyintett a gróf, majd mi kibéleljük, mondta, s elindult a cukrászda irányába, ahol színültig tömette fagylalttal. A vendégeim vagytok, fordult a fiúk felé az ízes talált tárggyal.
A vendégkönyvbe a következő sorokat vezették bele ezen a napon:
„Egy kis adag fagylaltért jöttünk, és egy nagy adag történelmet kaptunk”.
A kép forrása: Gyulaiertekek.hu
