Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, az Erdély FM rádió Pszichotrillák című heti élő műsorának szakértője, társszerkesztője és Cser Zoltán, a Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója, főiskolai tanár, hegymászó és nemzetközi jantra jóga oktató volt a Gyógyító Energia Alapítvány meghívottja. Az Elfogadni a lehetetlent: amikor a családba egy beteg gyermek érkezik című rendezvényen a szakemberekkel Dombovári Vanda beszélgetett, többek között Balla Tibor gyulai terapeuta urusos módszeréről.
Elsőként Kádár Annamária járta körül a témakört. Kifejtette: amikor a családba beteg gyermek érkezik, dermedt, rémült állapot lesz úrrá mindenkin. Az első reakció a tagadás, hisz a szülők vesztességként, gyászként élik ezt meg. A cél az, hogy az érintettek kilépjenek ebből az állapotból. Ez viszont csak egy folyamatnak lehet az eredménye.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
A tagadást rendszerint a düh követi, ezt az igazságtalanság érzése váltja ki. Az anya és az apa nem érti, miért pont vele történt ez meg, ezért haragudni kezd mind a világra, mind önmagára. A pszichológus ezzel kapcsolatban aláhúzta: jó, hogy ez bekövetkezik, mert jelzi, utat törtek maguknak az érzelmek.
A harmadik fázis a lehetőségek feltérképezése. Ilyenkor már megszületik a változtatás akarása. Az utolsó előtti a depresszió, a mély szomorúság szakasza, ezt zárja le az elfogadás. Az előállt helyzet ekkor már egy egészen új értelmezést nyerhet, akár annak felismerését is előrevetítheti, hogy a fejlődés több mint esélyes.
A buddhizmus abból indul ki, mutatott rá Cser Zoltán, hogy mindannyian betegek vagyunk. Ez nem passzív hozzáállást jelent, inkább azt, hogy merjünk és tudjunk segítséget kérni, az elszigetelődés sosem jó. A kapuk kitárása, a nyitás ahhoz szükséges, hogy a beteg gyermek élete a későbbiekben minél teljesebb legyen. A helyzet elfogadása nem könnyű, sőt valódi művészet, mondta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Szólt arról is, hogy a média által közvetített egészségkultusz teljesen szélsőséges, hisz valótlan, hamis képet nyújt a társadalomról, azt sugallja, minden tökéletes, ezzel pedig még inkább megkeseríti a bajban lévők mindennapjait. Cser Zoltán hangsúlyozta: fontos, hogy felvállaljuk sorsunkat a nyilvánosság előtt. Ezt Balla Tibor is helyeselte. Így fogalmazott: ne a kirakatot fényezzük, hanem beszéljünk őszintén a problémáinkról, adjuk oda az időnket a másiknak, vegyünk részt a szenvedésében, érezzünk vele együtt. Megoldást csak ezen az úton járva találhatunk.
Kádár Annamária úgy vélte, a gyermek a család lelkiállapotának tükre. Amikor a szülő úgy érzi, szüksége van egy levegővételre, tegye meg, lépjen ki a mókuskerékből egy szusszanásnyi időre. Ahhoz, hogy ezt megtegye, bíznia kell a társában. Kiemelte: minden jel arra mutat, hogy a legtöbb esetben hiányzik a humor és a derű a sérült gyermek környezetéből. Abban a tévhitben élünk, hogy ezt az állapotot csakis komoran lehet elfogadni és kezelni. Pedig nem. Van egy ehhez kapcsolódó tudományos megállapítás is, miszerint: akinek nincs humorérzéke, ne vállaljon gyermeket.
A meghívott pszichológus felhívta a figyelmet arra is, mennyire hatásos a gyógyításban a mese, ezért arra kéri a szülőket, minden este szakítsanak időt arra, hogy felolvassanak gyermeküknek.
