Július 18-án, csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítása
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Várszínház
Július 18-án, csütörtökön 20 órától rendezik meg a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált. Az este folyamán színpadra lép az Eszterlánc zenekar, a Dresch Quartet és a Kerekes Band. Belépőt 3800, 3100 és 2400 forintért vehetnek az érdeklődők. Július 19-én, pénteken 20 órától a XIII. Vár Blues Fesztiválon vehetnek részt a zenekedvelők. Fellép Ferenczi György és az első pesti rackák, a T-99 és az A. G. Weinberger Band. Jegyeket 3800, 3100 és 2400 forintért vásárolhatnak az érdeklődők. Július 20-án, szombaton 20.30-tól a Spirit Színház állítja színpadra a Száz év magány című darabot. Jegyek 2900, 2400 és 1900 forintért kaphatóak. Július 21-én, vasárnap 20.30 -tól az Operettvarázsra várják az érdeklődőket. Fellép Kollár Péter Erik, Árvai Dániel, Sipos Marianna, Gats Éva és Fodor Zsóka is. Belépő 4400, 3900 és 3400 forintért vásárolható. Július 23-án, kedden 20.30-tól az Újvidéki Színház állítja színpadra a Borisz Davidovics síremléke című előadást. Jegyek 3800, 3100 és 2400 forintért kaphatók. Július 23-án, kedden 18 órától A sündisznó című bábelőadással várják a gyerekeket a vár mögötti ligetben.
Várfürdő
Július 19-én, pénteken 17 órakor bábszínházi előadással várják a legkisebbeket. Az előadás a Gyulai Várfürdő belépőjével látogatható. Július 20-án, szombaton 10 órától nappali medencés diszkóra várják az érdeklődőket. A DJ Dandé András lesz.
Művelődési központ
Július 18-án, csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítása. A tárlatot Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. ügyvezetője nyitja meg. Az alkotások szeptember 3-ig láthatók.
Hungarian Summer Dance Festival
Július 21. és 25. között rendezik meg a fürdővárosban a Hungarian Summer Dance Festivalt, amely három programot is magába foglal. Július 21-én tartják a Gyulai Táncfesztivált, július 22. és 25. között pedig négynapos továbbképzésen vehetnek részt az érdeklődők. Július 25-én gálaműsorral zárják le a fesztivált a Vigadóban.
Várkert
Július 20-án, szombaton 18 órától a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub tart bemutatót, majd a Calliope színjátszókör és Pepe Manó lép fel. A helyszínen a Bábika Játszóház is jelen lesz. Július 22-én, hétfőn 21 órától az Olasz Meló zenekar ad koncertet a várkertben.
Gyulai Nyári Korzó
Július 22-én, hétfőn 19 órától a Premier Művészeti Szakgimnázium és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adnak műsort, majd a Madows együttes lép fel a Világóránál.
Gyulavári kastély
Július 20-án, szombaton 17 órakor nyitják meg Anna Albert és Mogosan Bianca Két generáció című kiállítását. A tárlaton Kett János Groza mond beszédet. A megnyitón a belépés ingyenes, a tárlatot augusztus 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

























