Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Gyulai Nobel-hét Krasznahorkai László tiszteletére címmel rendeznek programsorozatot december 6. és 12. között Gyulán – jelentették be a szervezők november 25-én a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett: a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 9-én jelentette be, hogy 2025-ben Krasznahorkai László gyulai születésű írónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat.
Kiemelte: a bejelentés óta számos egyeztetést folytatott helyi értelmiségiekkel, kulturális szakemberekkel, hogy milyen programokkal ünnepeljék meg a díjazást, többek között Müller Adriennel, aki Magyarország egykori stockholmi nagykövete, továbbá szintén gyulai születésű.
Mint mondta, az összes fürdővárosi esemény nyitott lesz mindenki számára, azokat díjmentesen lehet majd látogatni. Különlegesség lesz, hogy Krasznahorkai László felajánlotta, erre a hétre kölcsönadja a városnak a Nobel-érem másolatát, az mindegyik programon ki lesz állítva, az író kérésére az érdeklődők kézbe is vehetik azt.
A városvezető kifejtette: az események december 6-án, szombaton egy utcakiállítással indulnak el, amelyet a Harruckern tér és a Világóra között rendeznek be. A téma a magyar származású vagy magyar kötődésű Nobel-díjasok. A tárlat megnyitója után Müller Adrienn A Nobel-díj és ami mögötte van címmel tart előadást a városi könyvtárban.
December 7-én, vasárnap ismét a Mogyoróssy János Városi Könyvtár lesz a helyszín, ahol élőben fogják közvetíteni Krasznahorkai László stockholmi előadását. December 9-én, kedden Kiss László író tart workshopot az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában – a jelentkezők számától függően a csemegetárban vagy a bálteremben – Hogyan olvassunk Krasznahorkait? címmel.
December 10-én, szerdán a Vigadóban fogják élőben közvetíteni a díjátadó ünnepséget, amely mellett több kísérőprogramot is szerveznek: Erdész Ádám, az MNL Békés Vármegyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója tart előadást Krasznahorkai gyermek- és ifjúkorának gyulai világáról, valamint levetítik a Breier Ádám által rendezett A báró hazatér című filmet.
December 11-én, csütörtökön az író új kötetét, A magyar nemzet biztonsága című könyvet fogják felolvasni többen a városi könyvtárban. Az nagyjából öt és fél órás esemény a tervek szerint online lesz követhető.
A polgármester hozzátette: december 12-én, pénteken a fürdővárosi képviselő-testület fát fog ültetni a Szent Miklós parkban, Krasznahorkai László szülőháza előtt.
Görgényi Ernő elmondta: a programok mellett az önkormányzat készíttet egy emlékkönyvet, amelybe a rendezvények helyszínein bárki beleírhatja majd jókívánságait, valamint különszámmal jelentkezik a Gyulai Hírújság a Nobel-díj tiszteletére, amelyet minden háztartásba ingyenesen kézbesítenek.
Hangsúlyozta: januárban további programokkal folytatják az ünneplést.
Zámori Ida, az Erkel-gimnázium főigazgatója kifejtette: Krasznahorkai László 1968 és 1972 között volt az intézmény tanulója, így természetes, hogy ők is programokkal készülnek a Nobel-hétre a Gyulai Tankerületi Központtal közösen.
December 8-án, hétfőn Magyar géniuszok nyomában címmel rendeznek online vetélkedőt, amelynek eredményeit december 10-én hirdetik ki. December 9-én, kedden a Werckmeister harmóniák, december 10-én pedig A báró hazatér című filmet vetítik le az iskolában.
A főigazgató aláhúzta: december 11-én, csütörtökön névadóünnepséget terveznek, ugyanis Krasznahorkai Lászlóról szeretnék elnevezni az intézmény könyvtárát.
Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közművelődéséért felelős ügyvezetője hozzátette: a programok mellett egy plakátkampánnyal is készülnek, valamint a gyulai várra is kivetítik majd a gratuláló üzenetet, először december 10-én, majd a következő két napon is látható lesz.
Dézsi János, a bibliotéka igazgatója elmondta, az író stockholmi előadását magyar nyelven fogja megtartani, így nem lesz szükség tolmácsra.


























