Hát ezt a vonatot lekéstem! Hiába állítgatta utána Gyepes Pista, a fuvarosom, hogy nem mink vagyunk a hibásak, nem mi érkeztünk későn, hanem az a lusta gőzös ment el időnek előtte, a szomorú valóságon ez már semmit se változtatott.
Márpedig a helyzet az volt, hogy szerencsésen elhúzott az orrunk előtt a délelőtti vonat, így este tízig itt, ebben a világvégi alföldi városkában kellett rostokolnunk. Az előállt állapotra minden eszembe jutott, ami nem imádság, bár rajtam ekkor már a csíksomlyói Szűz Mária se segíthetett volna.
Gyepes Pista, ki ilyen ügyesen beléfuvarozott a bajba, flegmatikus férfiú hírében állott. Ahányszor szaporább tempóra nógattam, annyiszor leintett. Nem kell sietni, tekintetes asszonyom, nem fut el előlünk a világ, mondogatta ilyenkor. Sajnos Pista bá’ most se veszítette el a flegmáját, viszont valami mégis csak megmozdulhatott benne, hisz illendőnek érezte, hogy egy kicsit megvigasztaljon.
Huncut szerzet a vasút, jegyezte meg rosszalló hangon, látván elkeseredésemet a végtelembe futó sínek mellett. No, nem baj, legalább most jól megnézheti magának ezt a nevezetes Gyulust. Elvégre nincsen párja az egész vármegyében!, hangoztatta, s rágyújtott a pipájára, majd megbillentve kalapját nyugodtan elkocogott.
Én meg mi mást tehettem volna? Elindultam a földicsért városka belvárosa felé. Az állomástól a nyári színházig pár perces köves úton kellett haladnom, mit jobbról-balról jázminkerítések és akácosok fogtak közre, aztán egy szélesebb utcácskára tértem rá, mely egy-kettőre bejuttatott a nagytemplomhoz. Csupán néhány sártengert kellett átugornom.
Miután mindez megvolt, igazat adtam Gyepes Pistának, ugyanis két óra alatt kétszer, sőt talán háromszor is körbesétáltam a takaros kisvárost. Délután, indulás előtt arra is maradt időm, hogy beüljek egy habos süteményre a Reinhardthoz. A patinás cukrászdában ezeket a sorokat hagytam magam után a vendégkönyvben:
„Forró tavaszi napon hűvös boltív,
Finom fagylalt, friss sütemény.
Lecsillapul itt a nyugtalan öreg szív,
Lelkünkben gyúl új, fiatalos remény.”
Ui.: a történet az írói képzelet szüleménye, az idézet viszont létező.