Vecsei H. Miklós keltette életre József Attilát a Gyulai Várszínház Kamaratermében
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az a szerencsétlen, aki ezeket írja, mérhetetlenül áhítozik a szeretetre. Hogy a szeretet visszatartsa őt olyan dolgok elkövetésétől, amelyeket fél elkövetni. Őt, ezt az embert olyasmiért verték, amit soha nem tett volna, ha szeretve van. Ő az a gyermek, akit nem szerettek, és akit ezen kívül vertek, mert nem tudták elviselni, hogy nem szeretik. Ez a szerencsétlen bolond most szerelmet táplál az analitikusával szemben, pusztán azért, mert azt hiszi érzelmeiben, hogy az nem bántja.
Ezekkel a sorokkal indult Vecsei H. Miklós Én és József Attila című estje. Majd berobogott a vonat, és belesodort bennünket a költő életébe. Füstfelhőkbe burkolta, hogy a költő nem azt szerette, akit szeretni szokás, hanem azt, akire vágyakozhatott, akinek adni tudott. Ezt tette őt egésszé. Még akkor is, ha ezt ő maga sem értette.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ezért is került fel a színpadra a poéta kórlapja, s a kartotékja, amin a következők voltak olvashatók. Neve: József Attila. Született: 1905. április 11-én. Azt mondják, egy késsel a kezében. De hogy miként került ez a kés a kezébe, csak sejteni lehet. Talán a mamája tette bele. Ő egy vidéki lány volt, aki tizennégy évesen elszökött otthonról, mert verte az anyját az iszákos apa. Az illető egyébként rendes embert lehetett, hisz a kutyájának azt a nevet adta, hogy Kutya.
De lehet, hogy a kést az apja tette bele a kezébe. A férfi egy román szappanfőző-segéd volt, megáldva azzal a tehetséggel, hogy különböző dolgokat varázsolhasson elő a zsebéből, amire a fia nem volt képes. Egyszer egy fekete csipkekendőt varázsolt ki onnan, ezt a feleség arcára borította, így töltötte el vele az első közös éjszakát.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Attila első két testvére meghalt, a harmadik lány lett, ezért az apa ki akarta tekerni a nyakát. A negyedik fiúnak született, Kálmánkának nevezték el. Őt elsőszülöttként vidéki rokonokhoz küldték, ahol vörhenyes lett, majd néhány nap múlva meghalt. Amikor a vasárnapi ebédeken szóba került a három gyermekhalál, az apa folyton a félrészeg papot ismételgette Kálmánka temetéséről. A gyermek sírja mellett a pap ugyanis ennyit mondott: az úr adta Kálmánkát, az úr elvette Kálmánkát. Attila ebből megértette, hogy aki ezt így el tudja fogadni, annak nagy fájdalmat nem okozhat az élet.
Aztán jött Etus, ötödiknek, hatodiknak pedig József Attila, öt és fél kilóval, és a felismeréssel, hogy milyen hülye dolgokra szokott büszke lenni az ember. Pedig a mamája úgy iparkodta ki magából, hogy lepattantak a körmei, amikor fájdalmában az ágy szélét markolta. Apja mindeközben egy kocsmában várta a hírt, ahol a 6 éves Jolánt az asztalon táncoltatta, s tűrte, hogy a részeg férfiak benyúlkáljanak a kislány szoknyája alá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A József család a ferencvárosi gettóban lakott, a Gát utca 3. szám alatt. Az itt élő emberek nyomorúsága, igénytelensége, a folyamatos bulvár-olvasás, az ezekbe való beletörődés, vagyis az úgy nevezett proli lét is szerepet játszott abban, hogy a kés Attila kezébe került.
Persze más is. A mama méhszája annyira meggyengült, hogy alkalmatlanná vált a szerelmi életre. Az apa ezért felöltözött, magához vette a család összes pénzét, és örökre ott hagyta a 16 négyzetméteres szoba-konyhát. Attila három éves volt ekkor. Annyira emlékszik, hogy a papa bajszos volt, és szerette, ha esténként imádság közben alszanak el. Hitt ennek erejében, holott megengedte, hogy a kocsmában benyúlkáljanak Jolán szoknyája alá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mégis: anya szájából édes volt az étel, apa szájából szép volt az igaz…
Hatalmas szegénységben éltek, a hálójukban ágyat bérelt egy lakatos inas a feleségével, Zsuzsikával. Egy szép napon az inas felakasztotta magát a lakásukban.
Mindez egy olyan országban öltött formát, amelyben retteget a szegénytől a gazdag, a gazdagtól félt a szegény, mindenkit fortélyos iszonyat igazgatott. Minden döntés, minden cselekedet fortélyos félelemmé alakult. Az, hogy 41 millióan haltak meg az első világháborúban, mindeközben feledésbe merült. Attila ezért úgy vélte, mindent el kell felejtenie. Annyira el, hogy az eredményt így lehessen megfogalmazni: nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm.
Az érzelmi csalódások, a szanatóriumi kezelés, a szegedi egyetem és Babits ellene szegülése után valódi megkönnyebbülést jelentett számára, hogy lefekhetett a vonatsínekre. Hagyhatta összeseregleni mindazt, ami tovatűnt. Lehajlani a fejet, lecsüngeni a kezet.
Vecsei H. Miklós Attilával együtt halt meg a színpadon.
