Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Ami még hátra maradt a Ladics-ház kiállítási forgatókönyvének bemutatásából, az a padlásra, a kocsiszínre, az istállóra, a cselédházra, a kerti konyhára és a hozzá tartozó kamrára vonatkozik. Nem túl sok adat ez, ám lehet, hogy ennek egyesek még örülnek is.
Kezdjük a padlással. Ezt Bugár-Mészáros Károly műemlékes szakember határozottan elzárta volna a laikus látogatók elől, hisz kizárólag szakemberek részére tartotta fenn. A jövő majd megoldja, mi lesz a sorsa, ésszerű tervezéssel bármi lehet még belőle. Elsőként például az jutott eszembe, mint mindenki másnak is talán, hogy a padlásra általában mindenféléket felvitt, feldobált az ember, és amikor az utókor leszedegette a feljáróról a pókhálókat, és felbátorkodott a tető alá, megtalálta ott a családi örökség legnagyobb részét. Sokáig az írott hagyatékot őrizték itt, alaposan meg is sérült.
A kocsiszínt a padlásnál jóval árnyaltabban hasznosította terveiben a kiállítás-rendező: elméletében ide egy fiákert is beállított, mellé pedig lószerszámok elhelyezésére tett javaslatot. Az istállóról azt írta, úgy legyen kialakítva, hogy álló ló is tartható legyen benne. Mint ismeretes, az épületnek ez a szárnya még nem látogatható, s nem is volt azt követően, hogy a család már nem lakott benne. Ám ha majd megnyílik a múzeum részeként, nem kételkedem abban, hogy állni fog benne egy gyönyörű nóniusz. Mellette pedig egy lovász.
Az persze írott forrásokkal nem támasztható alá, legalábbis én nem tudok róla, hogy Ladicsék lovat tartottak volna a gyulai házukban. Csupán arra vannak adatok, hogy házhoz hívták a „taxit”, amikor nem volt kedvük sétálgatni, gyalogolni
Folytatjuk.
