Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Az év első napjaiban, a Reinhardtban ücsörögve Alajos gróf is elhatározta, szakit magányos életével, barátokat gyűjt maga köré. Több kastélya is volt családjának a környéken, pompásan berendezve valamennyi. Fiatal korában vadászatokkal megbolondított országos mulatságokat rendezett történelmi falaik között. Télen osztrák főhercegeket látott vendégül, kik magyar parasztlányokkal táncolták végig a bálokat, nyaranta pedig vízi ünnepségeket tartott az udvari tavakon, hol angol lordok kezelték az evezőt, a kialakított szigeteken pedig a Nemzeti Színház énekesnői daloltak az aranyló hold alatt.
Alajos már nem vágyódott többé efféle mókákra. Úgy vélte, betelt a szórakozással, valami egészen új érzés kell neki ahhoz, hogy boldog legyen. Sokat morfondírozott azon, hogy ezt mivel érhetné el, és egyáltalán nem értette, miért a régi regények megcsömörlött nábobjai jutnak ilyenkor az eszébe.
S miközben Vízkereszt napján a délutáni teájára várt, kezébe akadt a cukrászda vendégkönyve, amelyben a következő sorok zárták a bejegyzéseket:
„Itt ülünk, füstfelhők közepette, s arra gondolunk, mennyire jó lenne sok-sok szellemes percet eltölteni azzal, kinek a mamája belekíván a pokolba, noha kettőnk szálaink mindjobban összefonódnak.
Aki egyetért két szív dobbanásával, az sosem fog elítélni ezért az őszinte vallomásért.”
A kötet lapjai közül egy gyulai újság is előkerült, ennek Hirdetmények rovatában lelte meg a hírt, miszerint Békés vármegye határához közel egy nemes asszony elszegényedett úrhölgyek részére engedte át kastélyát. A lapból azt is megtudta, hogy az asszonyok közül többen már el is foglalták lakosztályukat az előkelő házban, amely használatának egyetlen feltétele, hogy a beköltözők örök özvegységre kötelezzék magukat.
Alajos gróf erre kacagva csapott a levegőbe. Ilyet akkor szokott tenni, amikor mennyei ötlete támad. Ebbe az asszony-fertályba be kell pillantani, nincs mese!, állapította meg jókedvében, de nagyon hamar az is eszébe jutott, hogy bizony már felette is eljárt az idő, nem oly fess, mint volt régen, a hajkoronája meggyengült, a fogsora megsárgult, és magasságban is kissé összement, amin csak rosszabbít, hogy a nők is mind egyformák, bárhol is éljenek. Az öregek tele vannak rigolyákkal, a fiatalok csalfa szerelemmel, a közöttük lévők meg mindenféle boszorkánysággal. Ők a legveszedelmesebbek!
Alajosban persze az is megfogalmazódott, hogy válaszképpen neki elgyötört gavallérokkal kellene benépesítenie saját rezidenciáit, utána pedig összeereszteni a két társaságot. Na ez lenne a pláne!, gondolta magában, és felhörpintette forró teáját.
(Bárminemű egyezés a valósággal, a képzelet szüleménye.)
