Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Városunknak már a múltban is megvoltak a csodálói, amennyiben az 1960-as éveket távolinak tekintjük. Mert mind minden, ez is relatív. Annak, aki azokban az esztendőkben született, sose mondjuk azt, hogy jesszus, már olyan régen, mert biztosan megsértődik.
Amennyiben azt vesszük alapul, hogy már 1960-ban 250 ezren érkeztek a még friss fürdőbe, az is kideríthető, hányan jöttek el Gyulára kizárólag azért, hogy megnézzék történelmi értékeit. Mert bár sokak számára hihetetlen, minden időben akadnak olyan megszállott turisták, akiket szeretett településünk páratlan régiségei vonzanak ide. Tehát nem az észnélküli lubickolás, hanem a lelki masszázs igénye.
Az alábbi sorokat egy idelátogató festőművész jegyezte be a cukrászda vendégkönyvébe 1960. február 20-án. Az alkotónak nem más, mint a híres Dankó Imre tartott baráti tárlatvezetést.
Ennek a meseszerű poézissel tele városkának hangulatát adja vissza ez a Reinhardt-korabeli berendezésű aranyos cukrászda, amelybe oly vezető angyal kalauzolt, mint aki az itteni Erkel múzeum igazgatója, dr. Dankó Imre. Ezt a hatást még eredményesebben fokozzák az ezen cukrászdában készült ínyenc falatok, amelyek visszavonzzák a látogatókat ide ismét és ismét.
Bocsánat, nem is Dankó doktor kalauzolta a piktort, hanem egy/az angyal!