Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Látlak a Kohán Képtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2018. február 02. 13:35
Látlak a Kohán Képtárban
A művésztanárok és a GYAK-osok eklektikus kiállítása zárja a kultúra napja alkalmából szervezett programsorozatot

Eklektikus, de van benne rendszer – így jellemezte Durkó Károly, a gyulai polgármesteri hivatal oktatási és kulturális bizottságának elnöke a művésztanárok és a GYAK-osok Látlak című tárlatát, amely február 1-jén nyílt meg a Kohán Képtárban. Az időszaki kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából szervezett fürdővárosi rendezvénysorozat záróprogramja.  

A Látlak című kiállítás megnyitója a Kohán Képtárban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Durkó Károly köszöntőjében kiemelte: a megnyitón három idős és neves alkotó, Domokos Imre, Székelyhidi Attila és Póka György is megjelent. Hangsúlyozta, a tárlattal tisztelegni szerettek volna Kohán György előtt, és lehetőséget szerettek volna biztosítani azoknak a gyulai alkotóknak, akik nívós alkotásokat készítenek.  

Az elnök érdeklődésünkre felidézte: a művésztanárok legutóbbi, két évvel ezelőtti kiállítása nagy sikert aratott. Mint kifejtette, a helyi közéletben a Gyulai Alkotókör is aktív szerepet tölt be, tagjaik újszerű alkotásokat mutatnak be.

– Úgy gondoltuk, összekapcsoljuk a két alkotócsoportot, amelyek között sokszor átfedés van. Ezzel erősítettük a kiállítás minőségét, erejét és jelentőségét – mesélt a tárlat létrejöttéről Durkó Károly. Mint megtudtuk, a szervezők nem titkolt célja a képtár és Kohán György alkotásainak népszerűsítése.

 

Durkó Károly

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Eklektikus a kiállítás, de van benne rendszer. Székelyhidi dokumentarista, naturalista festészetétől a legmodernebb, fotókon alapuló alkotásokig mindenféle dolgot láthatnak az érdeklődők a kiállítótérben – fogalmazott. Hozzátette, valamennyi alkotónál fel lehet fedezni a mesterek, a példaképek hatását és az egyedi karaktert.

Arról is beszélt, hogy az amatőr alkotói státusz sokszor nagyobb ugrást eredményezhet egy tehetséges embernél, mint a végzettség. Az alapvető ismereteket meg kell tanulni, de a legfontosabb, hogy az alkotók szabadon szárnyaljanak – mondta.

A kiállítást Fodor György középiskolai tanár nyitotta meg. Hangsúlyozta: a sokrétű tárlaton – melynek Erdődi Ferenc Vilmos adta a címét – nemcsak festmények, hanem szobrok, bőrdíszművek, tűzzománcok és fafaragások is láthatók. A 23 alkotó csaknem hetven művet állított ki a képtárban.

 

Fodor György 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Fodor György egy-egy játékos jelzővel mutatta be a közönségnek a kiállítókat. Mint mondta, Domokos Imre a PAPA, így, csupa nagybetűvel. Erdész Márta az örök diák, Fábián Irén a nyugodt lendületes, Focht Anita a mélyen utazó, Gugolya Márta a tűzvarázsló, Kónya Ildikó a mosolyfotós, B. Jász Jolán a klasszikusan érzelmes, Katona Zsuzsanna az árnyművész, Kukár István az artisztikus, Meskó Anna az örökbecsű, Mocsár-Pörjés József a főszerkfotós, Oláhné Keresztessy Éva a népművész, Papp László a szépítész, Póka György a jelen lévő, Sarkadi Árpád a folyamatosan változó harcos, Séllei-Andruska Anna a türelmes tanító, Sütő Jánosné az örök humanista, Székelyhidi Attila az örökifjú doyen, Széll János a faragványos, Szőke Sándor a tömörkény bohóckás, Tóth Ivett a feltörekvő fiatal alkotó, Veszpi Andrea a kubista, Volent Kati a spiritiszta.

Kukár István, a GYAK egykori elnöke lapunknak elmondta: az 1996-ban megalakult – 1998-ban pedig hivatalosan is bejegyzett – alkotókör egyesületként hároméves jogi procedúra után szűnt meg tavaly ősszel. Ebben az időszakban nem működött aktívan, az egyesületi forma megszűnése óta azonban ismét összeülnek a tagok.

– Havonta egyszer összejövünk, örülünk egymásnak, beszélgetünk, sörözünk – ecsetelte. Az alkotóközösség – egykori titkárának, Mocsár-Pörjés Józsefnek köszönhetően – zárt csoportként a Facebookon is jelen, méghozzá nagyon aktívan – fűzte hozzá. Kérdésünkre elmondta: a GYAK-hoz, ahogy korábban is, bárki csatlakozhat, a régi tagok mellett az újakat is szívesen látják.

 

Kukár István 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az alkotókör, a tőle megszokott módon, meglepetésperformansszal készült a megnyitóra. A terem közepén egy asztalnál helyet foglaló kiállítók – az újrarendezés aktusával hitelesítve a történéseket – az esemény közben akasztották a falra alkotásaikat. A megnyitó végén Erdődi Ferenc Vilmos a tárlat címét hozta játékba azzal, hogy az általa kicsomagolt, falon logó tükörben önmagát kémlelte, majd egy filccel ráírta: látlak.

A megnyitón Csordás Orsolya és Bakné Kocsis Beáta működött közre: a zeneiskola növendéke és tanára hegedűjátékkal készült a megnyitóra. A kiállítás atmoszférájához, stílushoz jól illeszkedett az a videó, amelyet Incze László, a Gyulai Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársa készített a tárlatrendezésről.

Az alkotások március 18-ig láthatók a Kohán Képtárban. 

 

Erdődi Ferenc Vilmos

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)