A Petőfi-szobor Gyulán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Évekkel ezelőtt vettük tervbe egyik barátommal, hogy felkeressük a Kárpát-medence összes Petőfi-emlékhelyét. Az ötletet azonban nagyon gyorsan elvetettük, mert rájöttünk, hogy megvalósításához két emberöltő sem lenne elegendő, az anyagiakról nem is beszélve. Hisz szinte nincs olyan települése a régiónak, amin a legenda szerint a költő nem haladt át, ahol nem fogalmazott meg legalább egy fél versszakot, nem töltött el egy-két éjszakát.
Aztán úgy gondoltuk, elegendő lesz, ha csupán egy magyarországi túrát szervezünk a Petőfi-emlékhelyekhez, ám ez sem tűnt kivitelezhetőnek. Úgyhogy maradt annak számbavétele, hány könyvet, albumot, katalógust adtak ki máig a hős költő köztéri szobrairól, emléktábláiról, emlékházairól. Kisebb kutakodás után kiderült, hogy ilyen tekintetben azért nem is állunk annyira jól.
Ahol az ízek a régiek című sorozatunk indításakor pedig ért egy másik meglepetés is: összetalálkoztunk azzal az 1961. évi vendégkönyvi bejegyzéssel, amelyben a Százéves kedves vendége minden további nélkül kijelentette: bizony Gyulán áll az ország legnagyobb Petőfi-szobra. Ennek nagyon megörültünk, jóllehet egyetlen percig sem hittük el (sajnos), hogy ez igaz lehet. De jól esett, nagyon is.
Nemrég eljött január elseje, Petőfi Sándor születésnapja, és mivel a kiskőrösi szilveszteri rendezvényről idén is le kellett mondanunk, kimentünk a gyulai térplasztikához, „az ország legnagyobb Petőfi-szobrához”, hogy közelebbről is szemügyre vegyük, felmérjük és lemérjük. A helyszínre érve persze ehhez nem volt elég bátorságunk, így maradt a szokásos visszafogott, de őszinte főhajtás.
Hogy miért tűnt a városunkba látogatónak, hogy a mi egész alakos, embernagyságú kompozíciónkhoz nincs hasonló, legalábbis a méreteit nézve nincs, nem tudjuk. Annyiban viszont biztosak lehetünk, hogy nem is annyira messze tőlünk, Szegeden, tehát a szomszédban 1930 óta áll egy ennél, vagyis a miénknél picit magasabb, nem beszélve a budapesti Petőfi tériről, amely 375 centiméterével eléggé testesnek tekinthető.
Kedvünket azonban ez se szegje. Maradjunk azzal, jó lokálpatriótaként, hogy 1960 óta a gyulai a legszebb és a legnagyobb, van egy testvérpárja Olaszországban, egy eredeti gipszmintája a Magyar Nemzeti Galériában, és végül köszönjük meg a városunkba látogató turistának, hogy meglátta a miénkben a páratlan szépséget, és ezt örök időkre beírta a vendégkönyvbe.
Sándor, egyet ne felejts: 2019. január elsején, ha isten is úgy akarja, mint irodalmunk egyik legnagyobbját ismét felköszöntünk a gyulai Petőfi téren!
