Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Máthé Zoltán is visszalépett

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. május 19. 19:35
Máthé Zoltán is visszalépett
Négy jelölt maradt versenyben: Kiss Szabolcs, Bagi Csilla, Dandé András Endre és Kiss Ibolya Brigitta

Máthé Zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

A függetlenként induló, de az MSZP és az Együtt támogatását is maga mögött tudó Megyeri György Roland után a DK-s Máthé Zoltán is visszalépett a jelöltségtől pénteken.

A Demokratikus Koalíció jelötje szerdán lakossági fórumon ismertette választási programját a 8-as számú egyéni választókerületben, két nappal később azonban úgy döntött, hogy visszalép. A DK az MTI OS-en keresztül kiadott közleményében azt írta: az egy az egy ellen politikáját alkalmazva „a Fidesz jelöltje ellen minden választókerületben csak egy demokratikus ellenzéki jelöltet szabad indítani”.

A közleményben úgy fogalmaztak: akinek elege van a városban a Fideszből, támogassa Bagi Csillát, a Gyulai Városbarátok Körének jelöltjét.

Megyeri György Roland és Máthé Zoltán visszalépése után négy jelöltre voksolhatnak a szavazók a vasárnapi időközi képviselő-választáson. Kiss Szabolcs a Fidesz-KDNP, Bagi Csilla a Gyulai Városbarátok Köre, Dandé András Endre a Magyar Munkáspárt, míg Kiss Ibolya Brigitta A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt színeiben indul. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)