leel-őssy gábor
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Közösségi szavazást indított Facebook-oldalán Leel-Őssy Gábor február 4-én. A Demokratikus Koalíció képviselője a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek megszüntetéséről kérdezi a lakosságot.
– Szeretnénk oldalunkon több témában is szavazást kezdeményezni. Tesszük ezt azért, hogy a várost és az itt lakókat érintő problémákra minél több megoldást kínáljunk fel választási lehetőségként – mondta Leel-Őssy Gábor.
A képviselő hozzátette, a lakosság véleményét és hozzászólását is várják, hiszen ezekből a javaslatokból áll majd össze az a megoldás, amelyet hivatalosan is képviselni tudnak.
– Az első szavazáson egy szívemhez közel álló témában kérjük ki a lakosság véleményét. Az az érzésem, hogy a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek problémakörét a helyi vezetés és a velük szövetségben állók a hulladékszigetek felszámolásával próbálják megoldani. Nem vitatom, hogy van velük probléma, hiszen sok ember nem megfelelő intelligenciával kezeli ezeket a lerakóhelyeket.
A Leel-Őssy Gábor által indított, szelektívhulladék-gyűjtő szigetek felszámolásáról szóló közösségi szavazás február 18-ig tart.